rss
bohócdoktor vizit szja 1%

  • Az önhűtő sör

  • Az önhűtő sörMindenki egyetért abban: nyáron (de nem csak akkor) sokkal jobban esik az ember fiának-lányának a hűvös ital, mint a szoba- vagy strandhőmérsékletű lőre. Ez azonban csak akkor érhető el a szomjazók számára, ha a közelben jól felszerelt bolt, netán okosan berendezett hűtőszekrény, esetleg odacipelt hűtőtáska lelhető fel. Ez utóbbi tényállás bizony sokunkat izgat - ám hiányába az amerikai Mitchell Joseph sosem tudott beletörődni. Már két évtizede feltalált egy roppant elmés szerkezetet: az önhűtő italos dobozt.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Aki csak látta, a prototípus mindenkit felhevített: a doboz külső segítség nélkül, perceken belül lehűtötte a benne lévő folyadékot. Egyetlen hátránya viszont jelentősnek bizonyult: az igen erős üvegházhatású gáz, bizonyos HFC - 134a nevű freon szabadba engedésével működött. Ez a freon (a 30-40 évvel ezelőtti hűtok és légkondicionálók is hasonlókkal működtek) nagyjából 1400-szor erősebben rombolja az ózonpajzsot, mint a szén-dioxid - avagy egyetlen doboz ital lehűtése annyit árt a légköznek, mint amennyit egy 800 kilométeres utazás alatt egy személygépkocsiból kipufogott gázok. Ilyen károsítás árán lehűteni egy üdítőt vagy sört nem igazán érte meg már akkoriban sem, ráadásul a taligáz tiltólistára került - a nagy áttörés elmaradt.


    Egészen mostanáig: már megjelentek a piacon a hasonló elven, de szén-dioxiddal operáló önhűtő dobozok.

    Hogyan működnek? A fémdobozok belsejében magas nyomáson lévő szén-dioxidot tartalmazó henger található. A henger és egyben a doboz aljára szelepet álmodtak a tervezők, melyet egy méretes gomb takar. A gombot megnyomva a szelep kinyílik, a szén-dioxid pedig a levegőbe szabadul. Aki csavart be valaha patront a szódavizesszifonba, emlékezhet rá, hogy a folyamat közben a patron mennyire lehűlt. A nyomás csökkenése ugyanis mindig a hőmérséklet csökkenésével jár - hasonlóan működik tehát az önhűtő elmés italtartály is. Ráadásul igen jó hatásfokkal: két-három perc alatt mintegy 17 Celsius-fokkal képes csökkenteni a langymeleg itóka hőmérsékletét, azaz 35 fokos melegben egyetlen gombnyomással hozzájuthatunk a 18 fokos "hűtőfolyadékhoz".

    A ChillCan technológiát egyelőre egyetlen amerikai cég használja valamilyen citromízű üdítő különleges palackozására. Ebben az esetben persze a kitartó reménykedés javasolt: hátha akad a magyar sörök (üdítők) gyártói között olyan, amelyik megvásárolná a szabadalmat.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Sárgadinnye, görögdinnye

    Sárgadinnye: az indiai vagy közép-ázsiai eredetû sárgadinnyét a feltevések szerint maguk az ôsmagyarok hozták be a Kárpát-medencébe. Mindenesetre a dinnyetermesztésünk igen nagy múltra tekint vissza. A sárgadinnye melegigényes növény, a világon bárhol termeszthetô, ahol legalábbis a nyarak melegek. A lédús, édes sárgadinnye igazán nem az a gyümölcs, amelyrôl azt gondolnánk, hogy különösebben egészséges volna. Azonban magas cukortartalma mellett, mely édességét biztosítja, igen jelentôs a gyümölcsben található E- és C-vitamin, valamint béta-karotin.

  • Házi frissítők

    Házi frissítőkA nyári melegben három literre növekszik napi folyadékigényünk. Az édes-szénsavas üdítők helyett keverj alkohol- és cukormentes, egykettőre elkészülő, finom nyári koktélt! A kánikulában felüdülés lesz ezeket kortyolgatnod úgy, hogy a kalóriákkal sem kell törődnöd. Egy kis kreativitással otthon is készíthetünk finom, látványos és hűsítő italokat magunknak vagy vendégeinknek. Néhány otthon található zöldség, gyümölcs egy kis citrom, néhány jégkocka és már készen is vannak a hűsítő és kalóriamentes házi koktélok.

  • Véres Mária itala: 75 éves a Bloody Mary koktél

    New York - Hetvenöt éve, 1933-ban keverték az elsõ Bloody Mary koktélt.

    Az ital New Yorkban született, alkotója a hagyomány szerint egy francia származású kocsmáros. Legfõbb összetevõi a vodka, a paradicsomlé, a tabasco paprikaszósz és a worcestershire szósz.

    A koktél születési neve Red Snapper. Mai elnevezését valószínûleg I. Mária XVI. századi angol uralkodóról kapta, aki különös kegyetlenséggel próbálta helyreállítani a katolikus egyház uralmát országában, és a Véres Mária (Bloody Mary) gúnynevet ragasztották rá.

  • Hűsítő fröccsök

    Hűsítő fröccsökAz italhoz először is szükségünk lesz a szirupra. Ehhez a citromfüvet vágjuk kisebb darabokra. Mozsárban, vagy kés életlen oldalával zúzzuk össze, hogy levet eresszen, és kiadja az aromáit. A hozzávalókat ez után, egy kisebb lábosban összeforraljuk, majd lassú tűzön, fedő alatt 30 percig főzzük. Hűtsük, majd szűrjük le. Ha készen vagyunk, a poharakat rakjuk tele jéggel, majd osszuk szét a cukorszirupot, és a vérnarancs dzsúszt a poharak között. Töltsük rá a bort, és egy leheletnyi szódát. Citromfűvel díszíthetjük.

  • Fincsi koktélok, amelyek a bőrünknek is jót tesznek

    Fincsi koktélok, amelyek a bőrünknek is jót tesznekA koktélokat szinte minden ember szereti, de amikor fogyasztjuk akkor nem is gondolnánk arra, hogy egynémelyik koktélnak micsoda jótékony hatása lehet. Mindenfelől azt halljuk, nem mindegy mit eszünk és mit iszunk na és persze, hogy mennyit. A bőrünkön meglátszik, hogy milyen tápanyagokat juttatunk a szervezetünkbe, ugyanis bizonyos anyagok lelassítják az öregedést, segítenek a sejteknek a megújulásban és antioxidáns hatással bírnak. Ebben a hőségben a bőrünk szinte szomjazza a frissítő, hidratáló folyadékokat.

  • Tej alapú hűsítő italok

    Tej alapú hűsítő italokA hőségben fontos a megfelelő folyadékbevitel, de a víz és ásványvíz fogyasztása egy idő után unalmas lehet, ilyenkor érdemes például a tejre gondolni, amely ugyanúgy oltja a szomjat, mint a víz, ráadásul shake, turmix formában számos módon és változatban fogyasztható. Mindemellett pedig a tej tele van magas minőségű fehérjével, vitaminnal és kalciummal. Elektrolittartalmával pótolja az izzadással elveszített sómennyiséget, és folyadékmegtartó képességünk is sokkal tartósabb lesz tőle. Olyan fehérjéket tartalmaz, amelyek más italokban egyáltalán nem találhatóak.

  • Chartreuse

    Származás:
    A Chartreuset-t 1605 óta fõzi egy eredetileg Grenoble melletti szerzetesrend. 1907-ben a rendet kitiltották Franciaországból, így a titkos ital receptje átkerült Spanyolországba, Tarragona városába, ahol ma is gyártják.

    Érdekesség:

    A Chartreuse születésétõl fogva a világ legtöbbféle gyógynövényét tartalmazó gyomorkeserûje.

  • Sangria készítése házilag

    Sangria készítése házilagA boltokban lehet ugyan többfélét is vásárolni, s még spanyol is akad köztük, ám azoknál jobbat is tudunk készíteni. A paella mellé nincs is kellemesebb, mint egy behűtött kancsónyi sangria, mondják a spanyolok. Eredete az idők homályába veszett, tartják Andalúziában, ám annyi bizonyos, hogy népszerűsége a puncsokkal együtt az 1800-as évek arisztokrata partijain kezdett emelkedni. Minden magára adó étteremnek saját receptje van, azonban a vörösbor, a gyümölcsök, a brandy és a jég meglehetősen általános összetevői.

  • Sör, nem szokványos, de jó alapanyag

    A letisztultság csodája, az egyszerûség netovábbja, az ízlelõbimbók kacér csábítója. Összekeverés és díszítés nélküli ízorgia.

    A sörös koktélokat általában nem lehet megtalálni itallapokon, és nagyon kevesen készítik el õket. Viszont otthon annál nagyobb örömmel lehet elkészíteni.

    Végy hozzá sok sört, fantáziát, és sok bátorságot, hiszen némelyik eléggé ütõs fajta! Gatyákat felkötni, lássuk mit lehet kihozni a folyékony kenyérbõl! :)

  • Halloween-i koktélötletek

    Halloween-i koktélötletekHa tetszik, ha nem, hazánkban is egyre elterjedtebb a Halloween megünneplése. Rengeteg party szerveződik eköré az este/éjszaka köré. Ilyenkor az emberek jelmezbe bújnak és így indulnak neki az éjszakának. Az esti összejöveteleknek nemcsak az ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezek az elmaradhatatlan kellékei, hanem a halloween-i sütik és koktélok. Ezeknek az italoknak csak a képzelet szab határt, a lényeg, hogy minél kreatívabb, minél ijesztőbbre sikerüljön az adott ital. Íme. néhány ötlet:

  • Szilveszteri bólé

    Szilveszteri bóléA bólé gyümölcsből, borból, pezsgőből, ízlés szerint cukorból, esetleg likőrből, áll. Alapszabály: mindenből a legjobbat kell használni, olyat, amit tisztán is hajlandók vagyunk meginni. Érdemes kipróbálni a félszáraz fajtákat, mert ebben az esetben kevesebb cukor kell bele. A jégbe hűtött pezsgőt csak tálalás előtt öntsük a bóléhoz. A bólékat jéghidegen kínáljuk. Hűteni különbözőképpen lehet, csak egy a lényeg: sima jégkockát ne tegyünk bele, mert az csak felvizezi az italt.

  • A világ legnagyobb daiquiri koktélja egy kubai bárban

    A világ legnagyobb daiquiri koktélja egy kubai bárbanA világ legnagyobb daiquiri koktéljával rukkolt elő egy kubai bár. 270 litereset kevert leghíresebb néhai vendége, Ernest Hemingway emlékére. A több hektós koktél 10 csapos és 55 önkéntes segéd műve volt. A rumból, citromból, cukorból kevert italt két méter magas pohárba töltötte két pincér kancsókból, miközben a stáb buzgón dolgozott a nedűn. A megakoktél az El Floridita nevű bárban készült, amelynek törzsvendége volt Hemingway. A bár részben az író születésének 133., részben pedig saját alapításának 195. évfordulója alkalmából keverte a koktélt.

  • Mediterrán koktél dinnyében szervírozva

    Mediterrán koktél dinnyében szervírozvaNincs is jobb annál, mint a nagy nyári kánikulában felvágni egy görögdinnyét és a gyümölcshúst a napozóágyon vagy a teraszon befalni. De mit csináljunk a dinnye héjával?! Ha esztétikusan vágjuk fel a dinnyét (mondjuk félbe vágjuk), a dinnye elfogyasztása után a héjából koktélos poharat is kreálhatunk. A dinnye esztétikus tartója lehet egy epres, tejszínes, szépen feldíszített ital remeknek, egy fincsi koktélnak. Szerezzünk örömet szerettünknek, lepjük meg egy dinnyehéjas koktélcsodával. Ügyeskedjünk, hiszen koktélt készíteni jó mulatság!

  • Drambuie

    A Drambuie név egy kelta kifejezésbõl ered, melynek jelentése: "az ital, mely megelégedéssel tölt el". Ez volt az elsõ likõr, amelynek fogyasztását engedélyezték a Lordok Házában.

  • Kávés titkok

    A kávé elõnyös élettani hatásairól sorra jelennek meg a tanulmányok. Nem mindegy azonban, hogyan és milyen alapanyagokból készítjük el a kávét. Míg a rossz minõségû fekete káros, addig a minõségi alapanyagokból és a kiváló baristák által készített kávé jótékony hatással lehet a szervezetre.

    Bár a magyar lakosság 80 százaléka tartozik a kávéfogyasztók táborához, a kávézás egészségre gyakorolt hatásáról a mai napig nem alakult ki egységes közvélemény.

  • Erdet védelem alá került a Sangria

    Erdet védelem alá került a SangriaMostantól csak és kizárólag a Spanyolországban, valamint Portugáliában készült italokat illethetik a Sangria névvel, minden más országban készült, bor alapú gyümölcsös ital a borból készült aromás ital megjelölést használhatja a palackon. Az Európai Parlament ugyanis eredetvédettnek minősítette a Sangriát. Két éves harc ért ezzel véget, Spanyolország és Portugália 2012-ben kezdeményezte, hogy a jellegzetes, főként vörösbor alapú, citrusfélékkel és más gyümölcsökkel, és különféle fűszerekkel ízesített ital márkavédettséget élvezzen.

  • Grand Marnier

    A Grand Marnier története 1827-ben kezdõdött, amikor Jean-Baptiste Lapostolle gyümölcslikõröket elõállító lepárlót alapított Neauphle-le-Château-ban, Franciaországban. 1876-ban, amikor az unokája hozzáment Louis-Alexandre Marnier-hez, egy bortermelõ család sarjához, és nevüket is egyesítették, minden készen állt egy csoda születéséhez.

    1880-ban Louis-Alexandre Marnier Lapostolle volt az elsõ, aki vadnarancs olajával elegyítette az általuk gyártott konyakot, így megszületett a késõbb világhíressé vált likõr, amit Cézar Ritz, a híres szálloda alapítója, javaslatára Grand Marnier-nek kereszteltek el.

  • De Kuyper: több mint 300 éves családi történet

    A kezdetek

    Az 1965-ös év rendkívül fontos a De Kuyper számára. Ugyanis Petrus de Kuyper, a De Kuyper vállalat alapítója ekkor vette feleségül Anna Custurst a hollandiai Horst városkában. A vállalat mai vezetõje, Bob de Kuyper egyenes ági leszármazottja a cégalapító Petrusnak, a család tízedik generációjának képviselõjeként. Petrus gin és sör szállítására alkalmas fahordókat, kuipen-eket készített, így kötõdött a szeszesital iparághoz. A család elsõ szeszfõzdéjét fia, Jan vásárolta meg.

  • Értékes borok szuperbiztos svájci széfben

    Földrengésálló falak, biztonsági kamerák, kódok és duplakulcsos hozzáférés - mindez talán kissé túlzásnak tûnik néhány palack bor biztonságba helyezésére, de a Genf szívében található Au Boheur du Vin tárolóiban õrzött palackok tulajdonosainak legalább könnyû az álma. A borok szerelmesei számára egy genfi magánbank alatt rendezték be ezt a különleges raktárt, amely ma Svájc legbiztonságosabb bortárolójának számít.A "borszéfet" az 1988-ban a bank alatt a dolgozók számára kialakított atombiztos óvóhelybõl alakították át, és jelenleg 137 ügyfél 37 ezer palacknyi kincsét õrzi.

  • Egy bor illata

    A bor illata legalább olyan univerzumot jelent, mint azok az élmények, melyeket egy szép bor a szánkban vált ki. Azonban ha szaglászni akarjuk a bort - és miért ne akarnánk - elõször is egy megfelelõ pohárra van szükség. Ahogy a szemrevételezéskor ezt már kikötöttük. Egy jó bornak talpas pohár kell, nem is akármilyen. És miért innánk rossz borokat? Ahhoz aztán tényleg túl rövid az élet. Ne szagolgassuk hosszan a bort. Az orrunk úgysem bírja. Mármint túl sokáig érzékelni az illatokat. Hamar kifárad. Szippantsunk bele párszor jó mélyen a pohárba, majd várjunk legalább fél percet.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%