rss

  • Elefántürülékből készül a világ legdrágább kávéja

  • Elefántürülékből készül a világ legdrágább kávéjaÁllati segítségre van szükség a trónbitorló Black Ivory elkészítéséhez is. A csészénként 50 dollárba, vagyis 10 ezer forintba kerülő ital ízén thai elefántok bélrendszere dolgozik. A szakemberek úgy vélik a kávé keserű íze annak köszönhető, hogy az elefánt gyomorenzimei lebontják a kávé fehérjéit. Nem csoda, hogy a különleges eljárás miatt évente csupán néhány kilogramm készül belőle. A Black Ivory névre keresztelt italból egy csésze több mint 10 ezer forintba kerül.


    A világ legdrágább kávéja címét egészen eddig egy indonéz specialitás, a Kopi Luwak nevű kávé birtokolta: a kávéból 100 gramm körülbelül 80 dollárba került. Különleges ízét egy Indonéziában honos cibetmacskafélének, a maláji pálmasodrónak köszönheti. A finomítás az állat gyomornedvei segítségével zajlik.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Különleges módon készül a kvevri bor

    Különleges módon készül a kvevri borA kvevri bor Grúziából ered, habár az egész Kaukázusban elterjedt ital. Különlegességét, pedig főként, a rendhagyó készítési eljárása adja. A ital neve, vagyis a kvevri, az érlelő edényre utal, amiben a bort készítik. Ez egy nagyméretű agyagedény, ami leginkább, egy fületlen amforára emlékeztet. Kvevriben bort készíteni, annak hívei szerint, a borászat egyik legtisztább, legtermészetesebb, és legegyszerűbb módja. Az így készült ital tanninban gazdag, és tartósítószerek nélkül is hosszú időn keresztül megőrzi jó ízét.

  • Újabb sörrekord - 65 fokos sört főztek Skóciában

    Újabb sörrekord - 65 fokos sört főztek SkóciábanIsmét megdőlt a sörerőrekord: 65 fokos szesztartalmút főztek Skóciában. A világcsúcs a Brewmeister nevű sörfőzdéjéé, bivalyerős termékének az Armageddon - döntő ütközet - nevet adta. Korántsem biztos azonban, hogy ez a sör lesz a végső, mármint az erőharcban. A viadalt pár éve egy szintén skót italgyár, a freserburghi BrewDog kezdte azzal, hogy 32 fokos sört főzött Taktikai Atompingvin (Tactical Nuclear Penguin) névvel. Nem sokkal később lepipálta a német Schorschbräu sörfőzde a maga 40 fokos italával.

  • Mediterrán koktél dinnyében szervírozva

    Mediterrán koktél dinnyében szervírozvaNincs is jobb annál, mint a nagy nyári kánikulában felvágni egy görögdinnyét és a gyümölcshúst a napozóágyon vagy a teraszon befalni. De mit csináljunk a dinnye héjával?! Ha esztétikusan vágjuk fel a dinnyét (mondjuk félbe vágjuk), a dinnye elfogyasztása után a héjából koktélos poharat is kreálhatunk. A dinnye esztétikus tartója lehet egy epres, tejszínes, szépen feldíszített ital remeknek, egy fincsi koktélnak. Szerezzünk örömet szerettünknek, lepjük meg egy dinnyehéjas koktélcsodával. Ügyeskedjünk, hiszen koktélt készíteni jó mulatság!

  • Disney koktélok

    Disney koktélokHa te is szeretted vagy még most is szereted a Disney hősöket, nem kell pusztán a filmekre korlátozni rajongásodat. Egy Codynak nevezett fickónak köszönhetően már ital formájában is élvezheted őket. No, ne kölyökpezsgőre gondoljatok – még csak az kéne -, sokkal inkább igazi, finom, kényeztető, és becsapósan fejbekólintós koktélokat tessék elképzelni! Cody az egyes koktélok megalkotása során igyekezett az adott Disney főhős személyiségét megragadni, és a szánkba adni, ráadásul még az alapanyagokat is elárulja minden egyes koktélnál.

  • A Magyarok isszák a harmadik legtöbb alkoholt

    Magyarország a harmadik, Németország pedig az ötödik egy Berlinben közzétett nemzetközi alkoholfogyasztási listán. A nemzetközi összehasonlítás mélységes aggodalmat váltott ki Németországban. Az évkönyv szerint ugyanis a vizsgált 34 állam közül a németek a dicsõségesnek aligha mondható ötödik helyen végeztek, és a sorban õket csak Luxemburg, Írország, Magyarország, továbbá Csehország elõzte meg. A különbözõ függõségi betegségekkel foglalkozó szövetségi hatóság az úgynevezett tiszta alkohol 2008-as fogyasztását vizsgálta az Egészségügyi Világszervezet még korábban közzétett adatai alapján.

  • Maraschino és a Luxardo cég

    Maraschino

    Dalmáciai cseresznyébõl készített vízszínû likõrök elnevezése. A gyümölcs õshazája és klasszikus termõterülete a dalmáciai tengerpart, azon belül a Makarskai-öböl. Így aztán a fajta neve, mármint horvátul: makarska. Olaszul viszont marasca. A belõle készült ital pedig a maraschino.

    Az egyik legszélesebb körben felhasznált italféle, használják cukrászok, hidegkonyhák, szakácsok és nem utolsósorban igen sok koktélféle alap vagy ízesítõanyaga. Önmagában ritkán fogyasztják, ha mégis, hidegen vagy sok jéggel kell felszolgálni.

  • Erdet védelem alá került a Sangria

    Erdet védelem alá került a SangriaMostantól csak és kizárólag a Spanyolországban, valamint Portugáliában készült italokat illethetik a Sangria névvel, minden más országban készült, bor alapú gyümölcsös ital a borból készült aromás ital megjelölést használhatja a palackon. Az Európai Parlament ugyanis eredetvédettnek minősítette a Sangriát. Két éves harc ért ezzel véget, Spanyolország és Portugália 2012-ben kezdeményezte, hogy a jellegzetes, főként vörösbor alapú, citrusfélékkel és más gyümölcsökkel, és különféle fűszerekkel ízesített ital márkavédettséget élvezzen.

  • Házi frissítők

    Házi frissítőkA nyári melegben három literre növekszik napi folyadékigényünk. Az édes-szénsavas üdítők helyett keverj alkohol- és cukormentes, egykettőre elkészülő, finom nyári koktélt! A kánikulában felüdülés lesz ezeket kortyolgatnod úgy, hogy a kalóriákkal sem kell törődnöd. Egy kis kreativitással otthon is készíthetünk finom, látványos és hűsítő italokat magunknak vagy vendégeinknek. Néhány otthon található zöldség, gyümölcs egy kis citrom, néhány jégkocka és már készen is vannak a hűsítő és kalóriamentes házi koktélok.

  • Egyre több alkoholt fogyasztanak a csehek - ez már alkoholizmusnak számít?

    Prága - Megháromszorozódott az utóbbi 70 év alatt az alkoholfogyasztás Csehországban. Egy cseh átlagpolgár 2006-ban mintegy 10,2 liter tiszta szesznek megfelelõ alkoholt ivott meg - derül ki abból a kimutatásból, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra a cseh statisztikai hivatalban.

    A statisztikai hivatal szerint egyre többet isznak a csehek. Hét évtizede, 1936-ban az egy személyre esõ éves alkoholfogyasztás mindössze 2,2-2,3 litert tett ki. A szeszes italok között a vezetõ helyet már hagyományosan és továbbra is a sör tartja.

  • Tizedik helyet szerezte meg Orosz Ákos a Nemzetközi Finlandia Vodka Kupán

    Tizedik helyet szerezte meg Orosz Ákos a Nemzetközi Finlandia Vodka KupánA tizedik helyet sikerült megszereznie Orosz Ákos mixernek az idei Nemzetközi Finlandia Vodka Kupán, ahol három különböző koktélt kellett mixelnie a versenyzőknek. Orosz Ákos mixer képviselte Magyarországot idén Lappföldön, a XV. Nemzetközi Finlandia Vodka Kupán, miután novemberben megnyerte a magyarországi előválogatót. A 2013-as, jubileumi versenyen az univerzum huszonnyolc legkiemelkedőbb bármixere mutathatta meg képességeit három klasszikus kategóriában.

  • Jól söröznek a Csehek!

    Stabilak a csehek sörözési szokásai

    Prága - A cseh férfiak hetente átlagban négyszer, míg a nõk kétszer mennek el sörözni barátaikkal - derült ki abból az országos felmérésbõl, amelyet a csehek sörözési szokásairól készített a prágai CVVM közvélemény-kutató intézet. Ez a statisztika hosszabb távon nemigen változik, s nincs összefüggésben az ország gazdasági helyzetével. A cseh férfiak mintegy 90 százaléka, míg a nõk 60 százaléka többé-kevésbé rendszeres sörfogyasztó - olvasható a CVVM csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésében.

  • Kávé - mitõl biokávé a biokávé?!

    A kávétermelõ országok sajátos helyzetben vannak "öko-szempontból". Nagyon sok kávétermelõ országban a szegénység, a technológia hiánya és az alacsony fokú szervezettség miatt gyakran eredendõen öko gazdálkodásból származik a kávé. A növényvédõ-szereket és antibiotikumokat nem tudják megvenni, a magashegyi ültetvényekre nem tudják mivel elszállítani a kemikáliákat. Az ily módon termesztett kávék legtöbbje természetesen nincs hitelesítve és logózva.

  • A Coca Cola története

    A Cola eredetének igaz történeteMeglepõ, milyen régi és érdekes a mai Coca- és Pepsi-Cola története. 1884-ben egy John Stith Pemberton (1831-1888) nevû amerikai patikus-illatszerész készített elõször szirupfélét a Dél-Amerikai kokacserje leveleibõl, kóladióból cukor és karamell hozzáadásával. A Colára - születésének évében – Pemberton 73 dollár 96 cent értékben adott fel hirdetéseket, tiszta profitja pedig ugyanebben az évben 160 dollárra rúgott. Pemberton nem sokkal késõbb meghalt. Örököseitõl ezután egy Asha Chandler nevû atlantai patikus vásárolta meg a kólaszirup titkát és 1888-ban megalapította a Coca-Cola Corporation-t.

  • Hűsítő alkoholmentes koktél: Virgin Mojito

    Hűsítő alkoholmentes koktél: Virgin MojitoAz alkoholmentes koktélok készítéséhez szükségünk van a szokásos koktél kellékekre, továbbá megfelelő alapanyagokra. Ügyeljünk továbbá arra is, hogy a megfelelő pohárban, és kellő díszítéssel tálaljuk a finom italokat, hiszen ez is a koktél élmény elengedhetetlen része. Díszítés lehet egy szelet a koktélhoz passzoló gyümölcs, koktélcseresznye, egy mini gyümölcsnyárs, színes szívószál, cukorperem, vagy akár valamilyen ötletes jégkocka is. Egyik legnépszerűbb alkoholmentes nyári koktélunk a Virgin Mojito.

  • Mi is az a Martini?

    Egy koktél neve? Vagy éppen egy ital, sõt esetleg egy italcsalád neve? Talán, egy cég neve? A válasz igen egyszerû: mindegyikre igen. Valóban a Martini ezt mind jelenti. De mindezek mellett, elsõsorban a könnyed, felszabadult, de mégis elegáns és kifinomult mediterrán érzést, életstílust jelképezi. Ha egy bárban vagy étteremben Martinit rendelünk, különbözõ dolgokat kaphatunk. Mindenképpen ital lesz persze, de Amerikában koktél, Európában inkább vermut. Mindkettõ jogos, hiszen a tengerentúlon a Martini elsõsorban koktélként ismert, mely eredetileg gin és vermut jeges keveréke volt olajbogyóval megbolondítva.

  • Angostura

    Származás

    Az Angostura Venezuelából, Trinidad szigetérõl származó erõs ital, nevét születési helyérõl, Angostura városáról kapta, ahol feltalálója Dr. Sieger tevékenykedett.

    A titkos recept alapján készített likõrt a világon ma is egyedül itt gyártják. Angostura (olvasd: angosztura) - önállóan nem fogyasztott, elsõsorban száraz kevert italok készítéséhez használt keserû, 40% alkoholtartalmú likõr.

  • Drambuie

    A Drambuie név egy kelta kifejezésbõl ered, melynek jelentése: "az ital, mely megelégedéssel tölt el". Ez volt az elsõ likõr, amelynek fogyasztását engedélyezték a Lordok Házában.

  • Az angol vodka a világ legjobbja

    Egy angol vodka a legjobb a világon, noha a vodka elsõsorban Oroszországban és Lengyelországban hagyományos ital. A Herefordshire grófságban készülõ Chase vodkát egy San Franciscóban tartott versenyen egyhangúlag választotta meg 249 közül a legjobbnak az italokat vakon kóstoló bíráló bizottság 30 tagja.

    A versenyben számos orosz és lengyel vodkafajta is indult; ezek részben hatalmas vállalatok készítményei, amelyeket a hagyományoknak megfelelõen búzából vagy rozsból párolnak.

  • Kevés alkoholt tartalmazó frissítõk meleg nyári napokra: a fröccs remek kánikula ellen

    Kevés alkoholt tartalmazó frissítõk meleg nyári napokra: a fröccs remek kánikula ellenA fröccsöt leginkább félliteres méretekben gondolkozzunk, és max 2-3 deci borral. Legjobb a kisházmester (4 dl szóda, 1 dl bor) a viceházmester (3 dl szóda, 2 dl bor) és a házmester (2 dl szóda, 3 dl bor), mégpedig valami jó könnyed reduktív fehérből vagy rozéból, este pedig sillerből. Nem bűn jégkockával inni, sőt. Itt egyébként bővebben minden le van írva. Nagy melegben kerüljük a tömény alkoholokat, mert fejreállás lehet a vége: a melegben egyébként is kitágult ereink az alkoholtól még jobban kitágulnak, ami hosszabb távon a szervezetünk összeomlásához vezethet!

  • Chillipaprika

    A kis erõspaprikát az indiánok termesztették elôször Dél-Amerikában, viszont a legnagyobb mennyiségben Indiában fogyasztják, ahol az egy fôre jutó napi csilipaprika-fogyasztás 2 gramm. Ettôl függetlenül a paprikaôrlemény világszerte a legtöbbet használt fûszer. A zöld termések még éretlenek, ami nem befolyásolja a minôséget. Az érett csili általában piros, van azonban sárgára, kékesre vagy csaknem feketére beérô fajtája is. A csilipaprika erôsségi skálája a nullától a máglyatûzig terjed.