rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
bármixer rendezvények koktél bartender esküvőre bálra rendezvény szervezés koktélok
  • Készüljünk a Húsvétra házi tojáslikőrrel

  • Készüljünk a Húsvétra házi tojáslikőrrelHúsvét közeledtével mindenki azon gondolkodik, milyen étellel és itallal készüljön az ünnepekre. Ha szeretnénk a vendégeket meglepni valami igazán különlegessel, akkor készítsünk nekik mi magunk tojáslikőrt, amit tálaláskor néhány húsvéti kiegészítővel még fel is dobhatunk. Hozzávalók:
    - fél kiló porcukor
    - fél liter habtejszín
    - fél liter vodka
    - 6 tojás

    - egy rúd vanília
    Elkészítés:

    Vegyünk elő egy legalább 1-másfél literes tálat, majd öntsük bele először a tejszínt. Ehhez adjuk hozzá a porcukrot, majd az egészet helyezzük kis lángra. Folyamatos lángon keverjük csomómentesre, miközben elkészítjük a többi elemet. Fogjunk a vaníliát és vágjuk ketté, hogy jobban kijöjjön az íz. Tegyük bele az egészet a tejszínbe, és ezt is főzzük bele.

    Egy másik tálba törjük fel a tojásokat, de úgy, hogy csak a sárgáját tartjuk meg. A sárgáját akár keverővel, akár fakanállal kezdjük el kavarni, egészen addig, amíg jóval világosabb nem lesz. Ettől sokkal habosabb, krémesebb lesz az elkészült likőr.

    A mostanra felforrt tejszínből vegyük ki a vaníliát és szép lassan csorgassuk bele a tojásba a folyadékot. Lassan csináljuk, és folyamatosan kavarjunk, nehogy csomósodjon a tojás. Persze ettől sem lesz rosszabb ízű, csak kicsit zavaros lehet a likőrünk. Ha ezzel megvagyunk, folyamatosan adagoljunk hasonló módon a teljes vodkát.

    Ha ezzel megvagyunk, már csak meg kell várnunk, amíg lehűl az italunk. Forrón semmiképpen se tegyük a hűtőbe, mert az nem tesz jót neki.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Az angol vodka a világ legjobbja

    Egy angol vodka a legjobb a világon, noha a vodka elsõsorban Oroszországban és Lengyelországban hagyományos ital. A Herefordshire grófságban készülõ Chase vodkát egy San Franciscóban tartott versenyen egyhangúlag választotta meg 249 közül a legjobbnak az italokat vakon kóstoló bíráló bizottság 30 tagja.

    A versenyben számos orosz és lengyel vodkafajta is indult; ezek részben hatalmas vállalatok készítményei, amelyeket a hagyományoknak megfelelõen búzából vagy rozsból párolnak.

  • Metaxa

    A Metaxát sokan görög brandynek tartják, de mind a gyártási eljárása, íze, fogyasztási javaslatai, karaktere alapján elkülönül a hagyományos brandyktõl. A Metaxa külön kategória önmagában.

    Spyros Metaxa görög úr 1880-ban úgy gondolta, hogy hatalmas lehetõség rejlik a mintegy 5000 éves hagyományokra visszatekintõ görög borkészítésben. Nemcsak jól értett a borokhoz, de kiváló üzleti érzékkel is rendelkezett. 1888-ban Piraeus-ban megalapította a Metaxa márkát.

  • Három hûsítõ koktél a nyári forróságra!

    A nyári bulik és a vízparti nyaralások kihagyhatatlan kelléke a színes és ízletes koktél. A SodaStream szörpökbõl készíthetõ koktélok tárháza kimeríthetetlen, elkészítésüknek csak a fantázia szabhat határt.

    Az igazi felfrissülés!

    Szerezz be egy divatos szódagépet és néhány szörpöt, rendezzetek háziversenyt és találjátok meg az év SodaStream koktélját! Most néhány kiváló, ötletadó recepttel segítünk.

  • Valentin-napi koktélok

    Valentin-napi koktélokMára itthon is megkerülhetetlen pirosbetűs ünnep lett Valentin-nap, amikor is kedvesünknek valami apró, piros, szívecskés, virágos vagy csokis figyelmességgel kedveskedünk. Ha azonban a piros rózsánál vagy csokiszíven túl valami különlegesebbel szeretnénk meglepni párunkat, az este indításaként készítsünk egy Valentin-napi koktélt neki - és persze magunknak! Szánhatjuk meglepetésnek is vagy akár egy közös programnak is, ahol együtt készíthetik el és együtt iszogathatják el a Valentin-napi koktélokat!

  • 110 éves az eredeti Cuba Libre

    A világ egyik legnépszerûbb koktélja, a Cuba Libre egy kubai bárban született 1900 nyarának végén. A Bacardi rum és az amerikai klasszikus Coca-Cola frissítõ kombinációja kiállta az idõk próbáját, a mai napig milliók élvezik világszerte ezt a hûsítõ koktélt.

    A Cuba Libre eredetét kutatva az 1898-ban kezdõdött kubai függetlenségi háborúig kell visszamennünk az idõben. Ha nem lett volna a Spanyolországgal vívott háború, és az amerikaiak nem avatkoztak volna közbe, hogy véget vessenek a harcoknak, a Cuba Libre, legalábbis ezen a néven, nem született volna meg.

  • Hűsítő fröccsök

    Hűsítő fröccsökAz italhoz először is szükségünk lesz a szirupra. Ehhez a citromfüvet vágjuk kisebb darabokra. Mozsárban, vagy kés életlen oldalával zúzzuk össze, hogy levet eresszen, és kiadja az aromáit. A hozzávalókat ez után, egy kisebb lábosban összeforraljuk, majd lassú tűzön, fedő alatt 30 percig főzzük. Hűtsük, majd szűrjük le. Ha készen vagyunk, a poharakat rakjuk tele jéggel, majd osszuk szét a cukorszirupot, és a vérnarancs dzsúszt a poharak között. Töltsük rá a bort, és egy leheletnyi szódát. Citromfűvel díszíthetjük.

  • A pezsgõ minden ételhez és alkalomra illik - a franciák szerint

    Budapest - A magyarok jelentõs része csak szilveszterkor koccint pezsgõvel, ám léteznek olyan országok, ahol mértékkel fogyasztva bármikor és bármihez szoktak pezsgõt inni, és nemcsak aperitifnek vásárolják, hanem bor helyett a vacsora egész ideje alatt ezt isszák.

    Természetesen a franciákról van szó, akik nemzeti italuk számos fajtájához többnyire a megfelelõ ételt párosítják. Ha marad pezsgõ a szilveszteri buli után, a késõbbi felhasználáshoz érdemes megjegyezni az ott kialakult párosítási trendet.

  • Erdet védelem alá került a Sangria

    Erdet védelem alá került a SangriaMostantól csak és kizárólag a Spanyolországban, valamint Portugáliában készült italokat illethetik a Sangria névvel, minden más országban készült, bor alapú gyümölcsös ital a borból készült aromás ital megjelölést használhatja a palackon. Az Európai Parlament ugyanis eredetvédettnek minősítette a Sangriát. Két éves harc ért ezzel véget, Spanyolország és Portugália 2012-ben kezdeményezte, hogy a jellegzetes, főként vörösbor alapú, citrusfélékkel és más gyümölcsökkel, és különféle fűszerekkel ízesített ital márkavédettséget élvezzen.

  • De Kuyper: több mint 300 éves családi történet

    A kezdetek

    Az 1965-ös év rendkívül fontos a De Kuyper számára. Ugyanis Petrus de Kuyper, a De Kuyper vállalat alapítója ekkor vette feleségül Anna Custurst a hollandiai Horst városkában. A vállalat mai vezetõje, Bob de Kuyper egyenes ági leszármazottja a cégalapító Petrusnak, a család tízedik generációjának képviselõjeként. Petrus gin és sör szállítására alkalmas fahordókat, kuipen-eket készített, így kötõdött a szeszesital iparághoz. A család elsõ szeszfõzdéjét fia, Jan vásárolta meg.

  • A vodka fontos koktél alapital

    Koktélok Vodkával: ahogy a neve is mondja: vizecske, pontosabban az élet vize, amely ez esetben az Orosz területekrõl vagy talán Lengyelországból eredt. Történelmi múltját tekintve az egyik legõsibb égetett szeszesital, melyet hajdanán igen frappáns módon nem lepárlással, hanem fagyasztással sikerült az alapanyagot jelentõ cefre lakoholtartalmát koncentrálni. Természetesen napjaink vodkái igen komoly technikai feltételek mellett lepárlással készülnek. A vodka minõségét leginkább meghatározó tényezõk nem elsõsorban az alapanyagban keresendõk, hanem az alapos, többször ismételt szûrési eljárásnak.

  • Tej alapú hűsítő italok

    Tej alapú hűsítő italokA hőségben fontos a megfelelő folyadékbevitel, de a víz és ásványvíz fogyasztása egy idő után unalmas lehet, ilyenkor érdemes például a tejre gondolni, amely ugyanúgy oltja a szomjat, mint a víz, ráadásul shake, turmix formában számos módon és változatban fogyasztható. Mindemellett pedig a tej tele van magas minőségű fehérjével, vitaminnal és kalciummal. Elektrolittartalmával pótolja az izzadással elveszített sómennyiséget, és folyadékmegtartó képességünk is sokkal tartósabb lesz tőle. Olyan fehérjéket tartalmaz, amelyek más italokban egyáltalán nem találhatóak.

  • A Tequila

    A tequila õsét már a Krisztus elõtti harmadik évszázadban ismerték és fogyasztották az aztékok. De igazi párlat csak a Cortes-i hadjáratok után készült, amikor az európaiak rájöttek, hogy az indiánok által fogyasztott, agavéból készített mézédes „pulque” tökéletesen alkalmas a lepárlásra. Készítését szigorú törvény szabályozza és ennek megfelelõen csak Mexikó bizonyos területein -melynek központja Jalisco tartomány- készülhet párlat tequila néven. Az alapanyag a kék agavé feldolgozása a levelek levágásával és az így kapott ananászra emlékeztetõ „képzõdmény” fõzésével kezdõdik.

  • Öt millió forintos koktél

    Öt millió forintos koktélA Diamonds are Forever nevű koktélt 5 millió forintnyi összegért mérik, így ez jelenleg a világ legdrágább kevert itala. Nem tudni, pontosan milyen márkájú italt tartalmaz a tokiói Ritz-Carlton hotel csúcskoktélja, amelyet a térség legdrágább italaként tartanak számon. Egy biztos: ez a koktél egy Bulgari gyémántot rejt. Miután a vastag pénztárcájú vendég megvásárolta az italt és szerencsésen kihalászta belőle a drágakövet, az ékszermárka tokiói butikjában ingyenesen gyűrűbe foglalják a követ. Eddig összesen két pohár ilyen koktél kelt el.

  • A világ elsõ koktélját ötezer éve keverték Mezopotámiában

    Washington/Róma - A világ legelsõ koktélpartiját ötezer éve tarthatták Mezopotámiában - állítják amerikai kutatók.

    A Pennsylvaniai Egyetem kutatói Patrick McGregor professzorral az élen a keleti és nyugati szõlészet-borászat kialakulását vették górcsõ alá - olvasható az Archaeologica címû régészeti hírportálon. A kutatók a Tigris-folyó térségében olyan agyagedényekre bukkantak, amelyekben a szõlõ erjedésekor képzõdõ borkõsav nyomait fedezték fel.

  • Gyümölcs: banán

    A banán az emberiség egyik legôsibb kultúrnövénye, melynek eredetét Ázsiában kell keresnünk. Hajdanán már Nagy Sándor is kóstolta indiai hadjárata során, ennek ellenére a gyümölcs igazi európai térhódítása csak a 19. században kezdôdött. Ôshazájában a banán a termékenység szimbóluma, de vajon miért? Talán mert a növény állandóan reprodukálja magát, vagy mert gyümölcse fallikus szimbólum… Egy biztos: Indiában az ifjú házasok küszöbére banánleveleket és -termést szoktak helyezni.

  • Menta (mentha)

    Sok ismert mentafaj közül leggyakrabban a borsmentát és a fodormentát használjuk. Koktélokhoz elsôsorban a fodormenta az ideális.

    Otthoni állandó utánpótlásra célszerû nevelni ezt a 40-50 centi magasra is megnövô évelô növényt. Földbeli hajtásrendszere van, mellyel gyorsan terjed. Ha nagyobb cserépben vagy valamilyen edényben neveljük, megtakaríthatjuk a féktelen terjedésével kapcsolatos, esetenként hiábavaló munkát. Élettanilag frissítô, görcsoldó hatása van, amit a gyógyszerészet ki is használ, mentaolaj vagy mentol formájában.

  • Fincsi koktélok, amelyek a bőrünknek is jót tesznek

    Fincsi koktélok, amelyek a bőrünknek is jót tesznekA koktélokat szinte minden ember szereti, de amikor fogyasztjuk akkor nem is gondolnánk arra, hogy egynémelyik koktélnak micsoda jótékony hatása lehet. Mindenfelől azt halljuk, nem mindegy mit eszünk és mit iszunk na és persze, hogy mennyit. A bőrünkön meglátszik, hogy milyen tápanyagokat juttatunk a szervezetünkbe, ugyanis bizonyos anyagok lelassítják az öregedést, segítenek a sejteknek a megújulásban és antioxidáns hatással bírnak. Ebben a hőségben a bőrünk szinte szomjazza a frissítő, hidratáló folyadékokat.

  • Angostura

    Származás

    Az Angostura Venezuelából, Trinidad szigetérõl származó erõs ital, nevét születési helyérõl, Angostura városáról kapta, ahol feltalálója Dr. Sieger tevékenykedett.

    A titkos recept alapján készített likõrt a világon ma is egyedül itt gyártják. Angostura (olvasd: angosztura) - önállóan nem fogyasztott, elsõsorban száraz kevert italok készítéséhez használt keserû, 40% alkoholtartalmú likõr.

  • Újabb sörrekord - 65 fokos sört főztek Skóciában

    Újabb sörrekord - 65 fokos sört főztek SkóciábanIsmét megdőlt a sörerőrekord: 65 fokos szesztartalmút főztek Skóciában. A világcsúcs a Brewmeister nevű sörfőzdéjéé, bivalyerős termékének az Armageddon - döntő ütközet - nevet adta. Korántsem biztos azonban, hogy ez a sör lesz a végső, mármint az erőharcban. A viadalt pár éve egy szintén skót italgyár, a freserburghi BrewDog kezdte azzal, hogy 32 fokos sört főzött Taktikai Atompingvin (Tactical Nuclear Penguin) névvel. Nem sokkal később lepipálta a német Schorschbräu sörfőzde a maga 40 fokos italával.

  • Szerelmi koktél Valentin napra - szerelmedtõl szerelmednek finomat

    Vágykeltõ koktéllal még jobban telik ez a nap. Egyszer csak azt veszed észre: megérint a szerelem. Valentin napra jó muri lehet egy esti koktélozás!

    Lepd meg Szerelmedet egy bájitallal, egy fincsi koktél formájában :D

    Hozzávalók (2 személyre):

    8 cl borlikõr, 40 cl Sprite, 2 zöld citrom, 8-10 koktélcseresznye, jég...