2020.11.29. - Taksony

A titok: 2 bögre rum

A titok: 2 bögre rum
Az elsõ rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális nevéhez fûzõdik.

A rum a koktélok alapja, de az a legény, aki tisztán issza. A brit haditengerészetnél például ez volt a napi betevõ, a rumos koktélokat is egy admirálisnak köszönhetjük, a minõségi rumot pedig a karibi klímának. Az óceánok uraként ismert brit haditengerészet már az 1600-as években bevezette, hogy minden 18 év feletti tengerésze sör helyett naponta kétszer egy bögre nyolcvanszázalékos rumot kapjon.
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

A páratlanul eredeti döntésnek köszönhetõen jócskán csökkent a hajókon a fedélzeti feszültség, de néha a létszám is, hiszen drámaian sok kótyagos tengerész esett a tatról a vízbe.

Noha a maró ízû ital kiváló fájdalomcsillapítónak bizonyult a kisebb tengeri mûtéteknél, a hajózók egészségének és életének védelmében 1850-ben a fejadagot a felére csökkentették, majd az amerikaiak 1862-ben, a hagyományaikhoz jóval hûbb angolok 1970-ben végleg eltörölték.

Az elsõ rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fûzõdik.

A matrózaiért aggódó kapitány vezette be a napi rumadag vízzel hígítását 1:4 arányban. Sõt az ihatóbbá tétel érdekében javasolta citrusok használatát is a keverékhez. A matrózok már az alkotó életében csodálattal adóztak neki, hiszen – noha nem tudtak róla – a nedûbe juttatott C-vitaminnak köszönhetõen a skorbut ellen is hatásos volt a védõital.

A hálás matróznép el is nevezte grognak, Sir Edward Vernon beceneve után, mert maguk közt csak Old Grognak hívták, a gúnynevet a kapitány által gyakran hordott durva, grogram kabát miatt akasztották rá. Persze a cukornádat a nagy tengeri felfedezések elõtt is ismerte az emberiség. Már az ókorban termelték, sõt Kínában és Délkelet-Ázsiában erjesztett italt is készítettek belõle.

A magas cukortartalmú nád igazi karrierje viszont akkor kezdõdött, amikor Amerika felfedezése után az elsõ telepesek a karibi szigetvilágban létrehozták hatalmas ültetvényeiket.

Az olcsó afrikai munkaerõvel pár évtizeden belül megkezdõdhetett a jó minõségû és nagyüzemi méretû cukornádtermesztés és cukorgyártás. Azóta is ez a térség adja a legjobb minõséget, elsõsorban Jamaica, Puerto Rico, Martinique és Kuba, nem csoda, hogy a csúcsrumok ezekrõl a szigetekrõl kerülnek a bárpultokra.

Mind közül Kuba emelkedett a legmagasabbra a termelt mennyiség és a nemzetközi ismertség tekintetében, nem kicsit az amerikai alkoholtilalom idején bevezetett szeszturizmusnak köszönhetõen.

Pedig a rumkészítés nem is olyan bonyolult dolog. A frissen learatott cukornádat elõször kipréselik.

Az egyszerûbb eljárás szerint a cukornád levét közvetlenül erjesztik, majd desztillálják, míg a macerásabbnál a nádlébõl elõbb kinyerik a cukor nagy részét, utána a visszamaradó, nagyjából negyvenszázalékos cukortartalmú melaszt erjesztik és desztillálják.

Aki markáns, aromásabb párlatot szeretne elõállítani, az a szakaszos, aki simább, könnyebb italt akar nyerni, az a folyamatos lepárlást választja. Az elsõnél némiképp alacsonyabb, a másodiknál magasabb alkoholfokú szesz keletkezik.

Az így nyert italt (spanyolul: aguardiente) tisztítás, szûrés után a maestro ronerók, a „rumkeverõ mesterek” házasítják, és vagy azonnal palackozzák, vagy tölgyfa hordós érlelésnek vetik alá. Noha a környékre jellemzõ magas külsõ hõmérséklet miatt jelentõs mennyiség párolog el évente a hordókból, az érlelt változat nemcsak a fogyasztóknak, hanem a készítõknek is közelebb áll a szívükhöz, elsõsorban amiatt, hogy a 15–25 éves palackokat igencsak borsos áron mérik. Mivel a legkedveltebb koktélok többségében rum az alapanyag, a bárokban megannyi névvel találkozhatunk. Havana Club, Captain Morgan, Bacardi, Appleton, Mount Gay, Barbancourt, Saint James, Demerara, hogy csak a leghíresebbeket említsük. Megannyi változatuk között elsõsorban a színük alapján tudunk eligazodni.

Az áttetszõ párlat a white, blanco vagy silver nevet viselheti, a rövid idõre fahordóba kerülõ verziók a gold vagy oro nevet kapják.

A sötét, barnába forduló rumok jellemzõje a testes, aromás íz és illat, amely a hosszú, legalább hét-nyolc éves, hordós érlelés eredménye, a címkén az añejo felirat utalhat rá. Külön kategóriát képeznek az ízesített (spiced) rumok, elsõsorban goldból készítik õket fûszerezéssel.

Az elsõ rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fûzõdik.

A rum a koktélok alapja, de az a legény, aki tisztán issza. A brit haditengerészetnél például ez volt a napi betevõ, a rumos koktélokat is egy admirálisnak köszönhetjük, a minõségi rumot pedig a karibi klímának. Zóna-rumkörkép, csak tisztán.

Az óceánok uraként ismert brit haditengerészet már az 1600-as években bevezette, hogy minden 18 év feletti tengerésze sör helyett naponta kétszer egy bögre nyolcvanszázalékos rumot kapjon. A páratlanul eredeti döntésnek köszönhetõen jócskán csökkent a hajókon a fedélzeti feszültség, de néha a létszám is, hiszen drámaian sok kótyagos tengerész esett a tatról a vízbe. Noha a maró ízû ital kiváló fájdalomcsillapítónak bizonyult a kisebb tengeri mûtéteknél, a hajózók egészségének és életének védelmében 1850-ben a fejadagot a felére csökkentették, majd az amerikaiak 1862-ben, a hagyományaikhoz jóval hûbb angolok 1970-ben végleg eltörölték.

Az elsõ rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fûzõdik. A matrózaiért aggódó kapitány vezette be a napi rumadag vízzel hígítását 1:4 arányban.

Sõt az ihatóbbá tétel érdekében javasolta citrusok használatát is a keverékhez. A matrózok már az alkotó életében csodálattal adóztak neki, hiszen – noha nem tudtak róla – a nedûbe juttatott C-vitaminnak köszönhetõen a skorbut ellen is hatásos volt a védõital.

A hálás matróznép el is nevezte grognak, Sir Edward Vernon beceneve után, mert maguk közt csak Old Grognak hívták, a gúnynevet a kapitány által gyakran hordott durva, grogram kabát miatt akasztották rá.

Persze a cukornádat a nagy tengeri felfedezések elõtt is ismerte az emberiség. Már az ókorban termelték, sõt Kínában és Délkelet-Ázsiában erjesztett italt is készítettek belõle.

A magas cukortartalmú nád igazi karrierje viszont akkor kezdõdött, amikor Amerika felfedezése után az elsõ telepesek a karibi szigetvilágban létrehozták hatalmas ültetvényeiket. Az olcsó afrikai munkaerõvel pár évtizeden belül megkezdõdhetett a jó minõségû és nagyüzemi méretû cukornádtermesztés és cukorgyártás.

Azóta is ez a térség adja a legjobb minõséget, elsõsorban Jamaica, Puerto Rico, Martinique és Kuba, nem csoda, hogy a csúcsrumok ezekrõl a szigetekrõl kerülnek a bárpultokra. Mind közül Kuba emelkedett a legmagasabbra a termelt mennyiség és a nemzetközi ismertség tekintetében, nem kicsit az amerikai alkoholtilalom idején bevezetett szeszturizmusnak köszönhetõen. Pedig a rumkészítés nem is olyan bonyolult dolog. A frissen learatott cukornádat elõször kipréselik. Az egyszerûbb eljárás szerint a cukornád levét közvetlenül erjesztik, majd desztillálják, míg a macerásabbnál a nádlébõl elõbb kinyerik a cukor nagy részét, utána a visszamaradó, nagyjából negyvenszázalékos cukortartalmú melaszt erjesztik és desztillálják.

Aki markáns, aromásabb párlatot szeretne elõállítani, az a szakaszos, aki simább, könnyebb italt akar nyerni, az a folyamatos lepárlást választja. Az elsõnél némiképp alacsonyabb, a másodiknál magasabb alkoholfokú szesz keletkezik.

Az így nyert italt (spanyolul: aguardiente) tisztítás, szûrés után a maestro ronerók, a „rumkeverõ mesterek” házasítják, és vagy azonnal palackozzák, vagy tölgyfa hordós érlelésnek vetik alá.

Noha a környékre jellemzõ magas külsõ hõmérséklet miatt jelentõs mennyiség párolog el évente a hordókból, az érlelt változat nemcsak a fogyasztóknak, hanem a készítõknek is közelebb áll a szívükhöz, elsõsorban amiatt, hogy a 15–25 éves palackokat igencsak borsos áron mérik.

Mivel a legkedveltebb koktélok többségében rum az alapanyag, a bárokban megannyi névvel találkozhatunk. Havana Club, Captain Morgan, Bacardi, Appleton, Mount Gay, Barbancourt, Saint James, Demerara, hogy csak a leghíresebbeket említsük.

Megannyi változatuk között elsõsorban a színük alapján tudunk eligazodni. Az áttetszõ párlat a white, blanco vagy silver nevet viselheti, a rövid idõre fahordóba kerülõ verziók a gold vagy oro nevet kapják.

A sötét, barnába forduló rumok jellemzõje a testes, aromás íz és illat, amely a hosszú, legalább hét-nyolc éves, hordós érlelés eredménye, a címkén az añejo felirat utalhat rá.

Külön kategóriát képeznek az ízesített (spiced) rumok, elsõsorban goldból készítik õket fûszerezéssel. Aki pedig már eligazodik a színek alapján, az elõbb-utóbb a területenként, érlelésenként, párlóüzemenként, cégenként eltérõ aromákat is felfedezheti.

Így jelenik meg a kóstoláskor elõször a melasz, a vanília, a karamell és a szegfûszeg aromája, majd a fahéj, a pörkölt magvak és akár az ananász is.

Aki inkább koktélokba keverve szereti, az a világos rumokat a Daiquiriben, a Bacardiban, a Piña Coladában, a Mojitóban és a Cuba Librében keresse, míg a testesebb, sötétebb fajtákat a Mai Taiban, a Planters Punchban, a Scorpionban vagy a Zombie-ban.