rss

  • A whisky története

  • Az érlelt gabonapálinka elnevezése Nagy-Britanniában és Kanadában whisky, míg az Egyesült Államokban és Írországban whiskey.

    Az alkohollepárlás technikája már az ókorban ismert volt és mint akkoriban oly sok egyéb alapvetõ ismeret, természetesen Kínából érkezett Európába. A mai értelemben vett whiskyre utaló elsõ írásos emlékek az 1500-as évekre datálodnak.

    Érdekesség képpen, igyekeztünk idõrendi sorrendbe tenni és összegyûjteni a témával kapcsolatos leglényegesebb adatokat és évszámokat.

    Ókor: Az alkohollepárlás technikája az ókori Kínából ered, ahonnan egyiptomi, héber, majd arab közvetítéssel került Európába.

    1170: A Brit-szigeteken már ekkoriban használták az alkohollepárlás módszerét.

    1494: Az elsõ írásos emlék Skóciából. IV. Jakab skót király pénzügyi jegyzéke szerint Friar John Cor szerzetes 8 hordó malátát kapott a királytól „aqua vitae” (kelta nyelven „uisge beatha”, azaz az élet vize) elõállítása céljából. Ez a mennyiség körülbelül 1.500 palack akkori whisky készítésére volt elegendõ.

    1505: Edinburgh-i felcserek jogot kaptak „aqua vitae” készítésére.

    1527: Az elsõ olyan angol nyelvû könyv kiadása, Hieronymus Braunschweig könyvének fordítása, amelyben szó esik az „aqua vitae” készítésének módjáról, jóllehet csak gyógyászati szempontok alapján.

    1579: Az elsõ olyan törvény Skóciában, mely az „aqua vitae” elõállításával kapcsolatos.

    1690: A Ferintosh nevû lepárló üzem volt az elsõ, melyet írásban feljegyeztek Skóciában.

    1707: Az angol-skót perszonálunió létrejötte után a közös Angol-Skót Parlament adót vetett ki a whisky készítõkre és kereskedõkre, ami a whiskygyártókat illegalitásba kényszerítette. Ez volt a több mint száz éves ún. „whisky-háború” kezdete.

    1725: Ez volt az elsõ év, hogy az angolok érvényesíteni akarták az adótörvény rendelkezéseit. A maláta whiskykre kivetett adót akarták beszedni, ami zavargásokhoz vezetett.

    1823: A skót fõnemes, Gordon herceg vezetésével egy skót parlamenti küldöttség sikeresen meggyõzte IV. György angol királyt arról, hogy nagyobb haszonnal jár, ha mérsékli a whiskyre kivetett adóterheket és engedélyhez köti a whisky-lepárlást és kereskedelmet. Ekkor született meg a skót whisky-gyártás sikerét megalapozó szeszengedélyezési és adótörvény.

    1831: Aeneas Coffey, skót mérnök megalkotta az elsõ ún. Patent lepárló berendezést, amely lehetõvé tette gabonawhiskyk ipari elõállítását.

    1853: Andrew Usher volt valószínûleg az elsõ, aki blended (kevert) whiskyt állított elõ.

    1860: Betegség pusztított a francia szõlõültetvényeken, így erõsen visszaesett a francia bor és cognac-termelés, nagyobb piacot nyitva ezzel a skót whisky számára.

    1874: Megalakult az Északi-Skót Whisky-üzemek Szövetsége.

    1880: A porosz háború és a szõlõt pusztító filoxéra-járvány jelentõsen visszavetette a konyak- és brandy-kereskedelmet. A piaci igények rákényszerítették a skótokat whisky-jük exportálására.

    1908: A Királyi Whisky Tanács elõször szabályozta, hogy mi viselheti a skót whisky megnevezést.

    1915: Megalakult a Központi Szeszesital Testület. Az ekkor megalkotott korai szesztörvény 2 évben határozta meg a skót whisky minimum érlelési idejét.

    1920: Az Egyesült Államokban bevezették a Szesztilalmat. Egyedül a Laphroaig maláta whiskyhez lehetett törvényes úton hozzájutni, mivel erõs, jódhoz hasonlító illata miatt az orvosok receptre felírhatták.

    1932: Franklin Delano Roosevelt megszüntette a Szesztilalmat az Egyesült Államokban.

    1940: A II. világháború elején Anglia skót whiskyvel is fizetett az amerikai hadianyagokért.

    1989: Edinburgh-ban megnyitott a Scotch Whisky Heritage Centre, ahol audiovizuális eszközökkel mutatják be a skót whisky történetét és a gyártási folyamatot.

    1992: Az Európai Gazdasági Közösség elfogadja a skót whisky hivatalos meghatározását és ez alapján szabályozza a skót whisky megnevezés használatát tagországaiban. Eszerint skót whisky csak Skóciában készülhet és legalább 40% alkoholtartalmúnak kell lennie.


    A whisky típusok

    Whisky vagy whiskey? A legtöbb ismert értelmezõ vagy angol-magyar szótár általában tartalmazza mindkét írásmódot. Az Oxford Angol Szótár külön kiemeli, hogy a napjainkban használt kereskedelmi nyelvezet a skót whisky és ír whiskey esetében tesz különbséget. Nos ez így igaz, bár nem szabad megfeledkeznünk a kanadai és amerikai whisk(e)ykrõl. A Kanadában készült párlatok többnyire whiskyként váltak ismertté. Az Egyesült Államokban más a helyzet, mert ugyan a bourbon és amerikai whiskeyk jelentõs része whiskey, de van néhány olyan márka, amely nevét whisky-nek írja.

    Single Malt whisky (Maláta whisky)

    A skót whiskyknek alapvetõen két fajtája létezik. A Skóciában nyilvántartott több mint 2000 fajta skót whisky egy része ún. single malt whisky, vagyis maláta whisky, amely egy-egy adott lepárlóüzem által elõállított whiskypárlat.

    Single Grain whisky (Gabona whisky)

    A tisztán gabonából, azaz maláta alkalmazása nélkül, jellemzõen folymatos lepárlással készített whiskyt nevezzük 'single grain' whiskynek. Ezt ebben a formájában általában csak az ínyencek isszák. Szinte kízárólag a maláta whiskykkel való keveréshez (blending) használják, íly módon lehetõvé téve, hogy megfelelõ mennyiségû, gazdaságosan gyártható, de állandóan jó minõségû blended whisky kerülhessen a piacra.

    Vatted Malt (Pure) Malt whisky

    Kizárólag árpamalátából elõállított, single malt whiskyk házasításával készített whiskyfajta.

    Blended whisky (Kevert whisky)

    Minden blended skót whisky maláta és gabona whisky-k házasításával készül. A keverés célja olyan új változatos ízû, karakterû skót whisky-k elõállítása a fogyasztók számára, amelyek a hagyományos módon – csak maláta whisky vagy csak gabona whisky készítésével – nem voltak megvalósíthatók. Ide tartoznak a világ legismertebb és legkeresettebb skót whiskyjei, amelyeket 15-50 különbözõ maláta és gabona whisky házasításával, keverésével állítanak elõ.

    Bourbon whiskey

    A bourbon whiskey készítéséhez felhasznált gabonának legalább 51%-a kukorica kell legyen és a whiskeyt legalább 2 évig kell újonnan, fehér tölgybõl készített fahordóban érlelni, amely hordót használat elõtt ki kell égetni, hogy a fa megsötétedjen, valamint hogy a tölgyfában található kevés cukor karamelizálódjon.A bourbon whiskey nevét Kenutcky állam Bourbon megyéjérõl kapta, ahonnan annak idején leúsztatták a whiskeys hordókat az Ohio és Mississippi folyókon egészen New Orleans-ig. A megye kikötõibõl indított whiskeys hordókra rápecsételték a megye nevét, így Bourbon és whiskey egy idõ után egy és ugyanazt jelentette. Manapság már szigorú elõírások szabályozzák, hogy milyen címkén szerepelhet a bourbon whiskey megnevezés.

    Tennessee whiskey

    A bourbon whiskey készítéséhez hasonló módon, és azonos alapanyagokból készül a Tennessee Whiskey, amit azonban csak akkor lehet így nevezni, ha az a névadó államban (azaz Tennessee-ben) lett lepárolva és a lepárlást követõen át lett csepegtetve egy 'aktív szenes' rétegen. Legismertebb márkája a Jack Daniels.

    Pure Pot Still whiskey

    E különleges ír whiskeyfajta friss, kerek, olvadós (sokak szerint "lágy") karakterének titka a speciális ún. 'Pure Pot Still' eljárás. Ezt a kifejezést immáron 130 éve használják a malátázott és nem malátázott árpából réz lepárlóüstben készített ír whiskeyre. Az így készített ír whiskey aromája teljesen különbözik a tisztán malátázott árpából elõállított whiskyk ízétõl. A 'Pure Pot Still' módszert manapság már csak a Midleton lepárlóban (Cork mellett) használják.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Maraschino és a Luxardo cég

    Maraschino

    Dalmáciai cseresznyébõl készített vízszínû likõrök elnevezése. A gyümölcs õshazája és klasszikus termõterülete a dalmáciai tengerpart, azon belül a Makarskai-öböl. Így aztán a fajta neve, mármint horvátul: makarska. Olaszul viszont marasca. A belõle készült ital pedig a maraschino.

    Az egyik legszélesebb körben felhasznált italféle, használják cukrászok, hidegkonyhák, szakácsok és nem utolsósorban igen sok koktélféle alap vagy ízesítõanyaga. Önmagában ritkán fogyasztják, ha mégis, hidegen vagy sok jéggel kell felszolgálni.

  • A nyár slágere: a habzóboros koktélok

    A nyár slágere: a habzóboros koktélokA finnek kedvenc vodkája zamatos gyümölcsökkel párosítva pezsdítő, jéghideg koktélokkal ragad magával a nyári forróságban. Ráadásként pedig, ha még néhány korty habzóbort is keverünk az ízlelőbimbókat kényeztető kreációkhoz, a siker biztosan nem marad el! Bodza-Lime örvény: Hozzávalók: 2 cl Finlandia Lime, 5 cl habzóbor, 2 cl bodzaszirup, 5 cl szóda, fél lime cikkekre vágva. A vodkát, lime-ot, és a bodzaszirupot egy shakerben jól összerázzuk, borospohárba töltjük, majd felöntjük habzóborral és szódával.

  • A Magyarok isszák a harmadik legtöbb alkoholt

    Magyarország a harmadik, Németország pedig az ötödik egy Berlinben közzétett nemzetközi alkoholfogyasztási listán. A nemzetközi összehasonlítás mélységes aggodalmat váltott ki Németországban. Az évkönyv szerint ugyanis a vizsgált 34 állam közül a németek a dicsõségesnek aligha mondható ötödik helyen végeztek, és a sorban õket csak Luxemburg, Írország, Magyarország, továbbá Csehország elõzte meg. A különbözõ függõségi betegségekkel foglalkozó szövetségi hatóság az úgynevezett tiszta alkohol 2008-as fogyasztását vizsgálta az Egészségügyi Világszervezet még korábban közzétett adatai alapján.

  • Luxushotel leánykérõ koktéllal

    A londoni ötcsillagos Sanderson hotelben 61 ezer forintot érõ koktélkülönlegességgel teszik még különlegesebbé a lánykérést. A friss szilvából készült, hibiszkusz nektárral ízesített italt flõtében és ezüst tálcán szolgálják fel, ára 61 ezer forintnyi font. A londoni Sanderson hotel Bíbor Bárjában kimondottan lánykéréshez találtak ki egy különleges koktélt, amelynek színénél csak az ára megdöbbentõbb. A friss szilvából készült, hibiszkusz nektárral ízesített, 1995-ös évjáratú Dom Perignon Oenotheque pezsgõvel megbolondított italt két míves Baccarat flõtében és ezüst tálcán szolgálják fel.

  • 2012 literes capuccinót főztek Zágrábban

    2012 literes capuccinót főztek ZágrábbanHúszhektós, egész pontosan 2012 literes capuccinót főztek Zágrábban a hét végén, ami hivatalos Guinness-rekord. A világcsúcsot több mint ezer pincér készítette el 22 kávéfőző gépen jó három óra alatt. Az ital hagyományos receptje: 1/3 kávé, 1/3 meleg tej és 1/3 tejhab.

    Az esemény Zágráb főterén zajlott. A kávé elkészítését az osztrák központú Julius Meinl cég finanszírozta fennállásának 150. évfordulója alkalmából.

  • Gyömbér

    Eredetileg a trópusi Ázsia esôerdôinek növénye. Miután a rómaiak felfedezték szerelmi hatóerejét, boraikat fûszerezték vele. Angliában gyomornyugtató italokat és sört készítettek belôle, a kínai tengerészek viszont évezredek óta gyömbért rágcsálnak tengeribetegség ellen. Más kultúrák népi hagyományai szerint javítja a memóriát. Az indiaiak az ókorban testet és lelket tisztító szernek tartották, ezért vallásos ünnepeik elôtt gyömbért ettek, mert úgy gondolták, hogy így leheletük isteneik számára kellemes lesz. Ezek a hiedelmek valóban tudományos alapokra épültek, hiszen a gyömbér hatékony szernek bizonyul szédülés, hányinger ellen, valamint növeli az immunrendszer ertôzésekkel szembeni ellenálló képességét is.

  • De Kuyper Best Bartender of the Year 2010

    Idén ötödik alkalommal rendezték meg a De Kuyper Best Bartender of the Year mixerversenyt. A Magyar Bármixer Unió hivatalos versenynaptárában is jelölt megmérettetésen 24 fiatal koktélkeverõ indult.

    A zsûri elõször az indulók szakmai felkészültségére volt kíváncsi, így egy teszt megírása után jöhettek csak az italok. Itt mindenki a kedvenc saját De Kuyper likõröket tartalmazó kreációját készíthette el, a koktélkeverés technikáját neves szakmai zsûri pontozta, majd a kóstoló zsûri az ízt és a díszítést értékelte.

  • Drambuie

    A Drambuie név egy kelta kifejezésbõl ered, melynek jelentése: "az ital, mely megelégedéssel tölt el". Ez volt az elsõ likõr, amelynek fogyasztását engedélyezték a Lordok Házában.

  • A Mixer, aki a koktélodba mosolyt is bele tud varázsolni!

    Arno van Eijmeren, a De Kuyper likõrök márkanagykövete nemrég Magyarországon járt. A holland mixernagyágyú a BACARDI Original Bárban tartott workshopot, amelyen hazai bartenderek leshettek el tõle néhány új receptet és különleges koktélkeverési trükköt. A vele készített interjúból az is kiderül, hogyan lesz egy öltönyös ingatlanügynökbõl mixerguru.

    Mik a legjobb farsangi italok, mit tanácsol kollégáinak, miért szeret a De Kuyper likõrökkel dolgozni és mi az, ami egy koktélból sem hiányozhat? Errõl kérdeztük a koktélgurut.

  • Angostura

    Származás

    Az Angostura Venezuelából, Trinidad szigetérõl származó erõs ital, nevét születési helyérõl, Angostura városáról kapta, ahol feltalálója Dr. Sieger tevékenykedett.

    A titkos recept alapján készített likõrt a világon ma is egyedül itt gyártják. Angostura (olvasd: angosztura) - önállóan nem fogyasztott, elsõsorban száraz kevert italok készítéséhez használt keserû, 40% alkoholtartalmú likõr.

  • Hűsítő jegeskávé a meleg nyári napokra

    Hűsítő jegeskávé a meleg nyári napokraMeleg nyári napokon a gőzölgő italok helyett a hűsítő italoké a főszerep. Így van ez a kávéval is, azt is inkább hideg formájában fogyasztjuk. Bár egy frissen főzött forró kávéval nem ér fel, egy meleg nyári napon szívesebben pótoljuk vele koffeinadagunk. Készülhet jéggel vagy fagyival, a lényeg, hogy hűsítő legyen. A nyári hőségben évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jegeskávé. Elkészítési módja rendkívül változatos, és a legtöbb változata akár otthon is elkészíthető, ezzel meglepve vendégeinket.

  • Halloween-i koktélötletek

    Halloween-i koktélötletekHa tetszik, ha nem, hazánkban is egyre elterjedtebb a Halloween megünneplése. Rengeteg party szerveződik eköré az este/éjszaka köré. Ilyenkor az emberek jelmezbe bújnak és így indulnak neki az éjszakának. Az esti összejöveteleknek nemcsak az ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezek az elmaradhatatlan kellékei, hanem a halloween-i sütik és koktélok. Ezeknek az italoknak csak a képzelet szab határt, a lényeg, hogy minél kreatívabb, minél ijesztőbbre sikerüljön az adott ital. Íme. néhány ötlet:

  • Az angol vodka a világ legjobbja

    Egy angol vodka a legjobb a világon, noha a vodka elsõsorban Oroszországban és Lengyelországban hagyományos ital. A Herefordshire grófságban készülõ Chase vodkát egy San Franciscóban tartott versenyen egyhangúlag választotta meg 249 közül a legjobbnak az italokat vakon kóstoló bíráló bizottság 30 tagja.

    A versenyben számos orosz és lengyel vodkafajta is indult; ezek részben hatalmas vállalatok készítményei, amelyeket a hagyományoknak megfelelõen búzából vagy rozsból párolnak.

  • Likõrök összefoglaló

    Arra, hogy mi a likõr pontosan, nem is olyan könnyû választ adni. A likõr kategória talán a legtágabban értelmezhetõ, a legnyitottabb a szeszesital piacon. Hiszen hol máshol találkozhatunk virító rózsaszín, tengerkék, haragoszöld vagy neon sárga színû, banán, eper, borsmenta, chili, rozmaring vagy fehércsoki ízesítésû italokkal? Hol máshol használnak óriástölcsér vagy szarvasagancs formájú üvegeket esetenként aranypelyhekkel vagy déligyümölcsökkel töltve?

  • Szexi koktélok: Sex on the beach, Pina Colada és az Orgazmus

    Szexi koktélok: Sex on the beach, Pina Colada és az OrgazmusMi is lehet jobb, mint egy hűsítő koktél a nyári melegben. Ha trendi akarsz lenni, akkor válaszd a legvadabb koktélokat a bárból! Unod a szürke hétköznapokat? Eleged van a munkából? Monoton az életed? Vedd fel a kedvenc ruhádat a legcukibb cipőddel, vigyél magadra egy kis sminket. Hívd fel a barátnőidet és menjetek, igyatok meg egy koktélt. Legyél trendi és bevállalós, válaszd a legmerészebb szexi koktélokat. Sex on the beach, Pina Colada, Orgazmus! Ne habozz, kérd ki, ami neked jár és élvezd estédet, a csajokkal!

  • Hazafias kvász verseng a nyugati üdítõkkel Oroszországban

    Moszkva - Kezdi visszahódítani egykorvolt népszerûségét az oroszok hagyományos üdítõitala, a kvász, amely a hazai piac egyre nagyobb szeletét hasítja ki.

    A hagyományosan természetes erjesztéssel, szárított vagy pirított búza-, rozs- vagy árpakenyérbõl élesztõ hozzáadásával készülõ, cukorral és esetleg gyümölcsökkel, mazsolával, bogyókkal vagy nyírfagyantával ízesített kvász õsidõk óta az egyik legnépszerûbb alkoholmentes vagy legföljebb csekély - 1-1,5 százalékos - alkoholtartalmú ital Oroszországban.

  • Sárgadinnye, görögdinnye

    Sárgadinnye: az indiai vagy közép-ázsiai eredetû sárgadinnyét a feltevések szerint maguk az ôsmagyarok hozták be a Kárpát-medencébe. Mindenesetre a dinnyetermesztésünk igen nagy múltra tekint vissza. A sárgadinnye melegigényes növény, a világon bárhol termeszthetô, ahol legalábbis a nyarak melegek. A lédús, édes sárgadinnye igazán nem az a gyümölcs, amelyrôl azt gondolnánk, hogy különösebben egészséges volna. Azonban magas cukortartalma mellett, mely édességét biztosítja, igen jelentôs a gyümölcsben található E- és C-vitamin, valamint béta-karotin.

  • Italok melyeket nagyon szeretünk, de igazi kalóriabombák

    Italok melyeket nagyon szeretünk, de igazi kalóriabombákIgazi kalóriabombák ezek a fincsi italok - ha viszont diétázol, muszáj lesz lemondanod róluk, különben lőttek a tökéletes bikini alaknak.Kóla, szénsavas és cukros üdítők, alkoholos italok, milkshakek – köztudottan hizlalnak, de ez sajnos csak a kisebbik rossz: még bőven vannak olyan egészségesnek hitt finomságok, amiktől csak úgy felpörög a mérleg nyelve! 1. KÁVÉS ITALOK Meglepődtél? Pedig igaz! A koffein felpörgeti az anyagcserét, de csak akkor, ha feketén iszod: bármilyen tejet, kockacukrot vagy tejszínt is teszel bele, máris átestél a ló túloldalára! Épp ezért, a kávézókban legalább annyi kalória fogy el, mint egy habos cukrászdában.

  • Megalkották a a világ legnagyobb whiskys üvegét

    Megalkották a a világ legnagyobb whiskys üvegétKülönleges születésnapot ünnepelt Skócia legkedveltebb whisky-je: augusztus 12-ére a Famous Grouse megdöntötte az eddigi világrekordot, megalkotta a világ legnagyobb whisky-s üvegét. A csúcsra törő palack, amely a fajdkakasos whisky hű másolata 44 literrel szárnyalta túl az előző rekordot, azaz 228 literes űrtartalommal büszkélkedhet, amely 9210 pohárnyi scotch-csal egyenlő. A rekordot a Guinness szakembere hitelesítette a nagyszabású leleplezésen.

  • Kávé - mitõl biokávé a biokávé?!

    A kávétermelõ országok sajátos helyzetben vannak "öko-szempontból". Nagyon sok kávétermelõ országban a szegénység, a technológia hiánya és az alacsony fokú szervezettség miatt gyakran eredendõen öko gazdálkodásból származik a kávé. A növényvédõ-szereket és antibiotikumokat nem tudják megvenni, a magashegyi ültetvényekre nem tudják mivel elszállítani a kemikáliákat. Az ily módon termesztett kávék legtöbbje természetesen nincs hitelesítve és logózva.