rss
bohócdoktor vizit szja 1%

  • Forró italok a hűvös napokra

  • Forró italok a hűvös napokra Télen sem kell lemondanunk kedvenc italunkról, legfeljebb annak hőmérsékletét célszerű az időjáráshoz igazítanunk. Így válthatja fel a nyári jeges teát a forró tea, a koktélt a grog (forró fűszeres rumos ital), a hosszúlépést pedig a forralt bor, sőt tőlünk északabbra a sört is szokás melegítve, mézzel inni. A forró téli italok felgyorsítják a véráramot, ezért érezzük úgy, hogy melegség önt el bennünket. A fagyoskodó, télen is szabadban dolgozó emberek rájöttek, hogy a meleg és az alkoholos italok kombinációjával vészelhető át legkönnyebben a hideg.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Ennek köszönhetően, telente még azok is gyakrabban fogyasztanak alkoholt, akiknek ez a nyári hőségben eszébe sem jut.

    A legegyszerűbb téli ital a forró tea, amely bármikor könnyen, gyorsan elkészíthető.


    A grog elnevezés egy takarékos admirálishoz kapcsolódik, aki 1740-ben úgy rendelkezett, hogy a matrózok rumadagját vízzel hígítsák. Ezzel a merényletével halhatatlanná tette a grogot, amely a legmagasabb alkoholtartalmú forró téli ital.Ma a grogban a forró vízen és a rumon kívül találunk még cukrot, citromlevet, szegfűszeget és fahéjat. A rumot gyakran helyettesítik ginnel vagy brandyvel, a vizet pedig fekete teával.


    A grog népszerűségét talán csak a forralt boré múlja felül, melynek több száz elkészítési módja ismert. A forralt bor jellegzetes téli ital, nehéz munkanap után otthon vagy hétvégén, illetve a sípályán egyaránt kínálja magát. A vízzel való hígítás és a fűszerezés részben hasonló a grogéhoz.Sokféleképpen elkészíthető, de bármelyiket választjuk, vörösbor, cukor, fahéj, szegfűszeg és a végén citromkarika kell bele. Azonban érdemes tudni, hogy ha a bort sokáig forraljuk, rohamosan párolog belőle az alkohol.


    A kávé nem tipikus téli ital, de bizonyos változatai kifejezetten télen népszerűek. Ilyen például a rumos, whiskey-s, amaretto-s kávé, melyeket minden kávézó itallapján megtalálhatunk, de otthon is könnyen elkészíthetünk.


    A sörre nem csak nyáron gondolhatunk, hiszen különböző meleg italokat is készíthetünk belőle. Ez nálunk nem igazán terjedt el - szemben a forralt borral - de Lengyelországban nem lepődnek meg, ha télen a sörhöz sörmelegítőt is kérünk.A meleg sör egyik lehetséges elkészítési változata, hogy a lábasban felmelegített sörhöz, negyedannyi tejet, mézet, fahéjat, és egy kevés rumot adunk, majd elkeverjük tojással.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Japán whiskey lett a világ legjobbja

    Japán whiskey lett a világ legjobbjaA 2013-as Yamazaki Single Malt Sherry Cask rekordpontszámot, 97,5-öt kapott a lehetséges százból Jim Murray jövő héttől kapható 2015-ös whiskybibliájában, amelyből már hétfőn ismertté váltak részletek. A második és a harmadik helyen két amerikai bourbon, a William Larue Weller és a Sazerac Rye 18 Year Old végzett, és a negyedik is egy amerikai bourbon lett. A legjobb európai whisky sem skót, hanem angol, az English Whisky Company Chapter 14 Not Peated nevű gabonapálinkája áll az ötödik helyen.

  • Alkohol és energiaital

    Az energiaitalok aranykorát éljük. Egyre többet dolgozunk, több idõt töltünk számítógép elõtt, kevesebbet mozgunk, ebbõl kifolyólag gyakran alacsony energiaszinttel rendelkezünk.

    Az egészséges táplálkozás, vagyis a naponta fogyasztott friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával ugyan biztosíthatjuk a szervezet számára szükséges energia-, és vitalitás-utánpótlást, de bizonyos helyzetekben, néhány perc után ható energiadózisra vágyunk. Pl. vezetés közben, lankadó figyelem esetén és egy éjszakai bulikörút elõtt.

  • Alkoholmentes szirupok

    Klasszikus értelemben a szirup gyümölcsök szörpszerû sûrítménye, ami magában tömény ízû, ragacsos massza. Fogyasztható simán, vízzel hígítva üdítõként is. De miért fogyasztanánk "simán vízzel" kutyulva, ha jeges, díszített formában alkoholos és alkoholmentes koktélok alapanyagaként sokkal nagyobb élményt eredményezhet?!

    Az újabb szirupokat a dinamikusan fejlõdõ koktélvilág igényeit szem elõtt tartva fejlesztették / fejlesztik ki.

  • Kevés alkoholt tartalmazó frissítõk meleg nyári napokra: a fröccs remek kánikula ellen

    Kevés alkoholt tartalmazó frissítõk meleg nyári napokra: a fröccs remek kánikula ellenA fröccsöt leginkább félliteres méretekben gondolkozzunk, és max 2-3 deci borral. Legjobb a kisházmester (4 dl szóda, 1 dl bor) a viceházmester (3 dl szóda, 2 dl bor) és a házmester (2 dl szóda, 3 dl bor), mégpedig valami jó könnyed reduktív fehérből vagy rozéból, este pedig sillerből. Nem bűn jégkockával inni, sőt. Itt egyébként bővebben minden le van írva. Nagy melegben kerüljük a tömény alkoholokat, mert fejreállás lehet a vége: a melegben egyébként is kitágult ereink az alkoholtól még jobban kitágulnak, ami hosszabb távon a szervezetünk összeomlásához vezethet!

  • Halloween-i koktélötletek

    Halloween-i koktélötletekHa tetszik, ha nem, hazánkban is egyre elterjedtebb a Halloween megünneplése. Rengeteg party szerveződik eköré az este/éjszaka köré. Ilyenkor az emberek jelmezbe bújnak és így indulnak neki az éjszakának. Az esti összejöveteleknek nemcsak az ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezek az elmaradhatatlan kellékei, hanem a halloween-i sütik és koktélok. Ezeknek az italoknak csak a képzelet szab határt, a lényeg, hogy minél kreatívabb, minél ijesztőbbre sikerüljön az adott ital. Íme. néhány ötlet:

  • A tea

    A tea története jóval régibb, mint a koktéloké vagy a kávéé, visszanyúlik a teakultúra és -fogyasztás õshazájába, Kínába és Indiába.

    Tea néven rendszerint különbözõ fõzeteket (vizes kivonatokat) értünk a teacserje szárított leveleibõl. A tea tropikus vagy szuptropikus vidéken terem. Különbözõ fajtái és feldolgozási módjai révén tealevelekbõl egészen különbözõ fajtájú teákat nyernek. Ezek sok tulajdonságukban ugyan különböznek egymástól, de abban megegyeznek, hogy zamatos, illatos, serkentõ hatású, finom italt szolgáltatnak.

  • Megalkották a a világ legnagyobb whiskys üvegét

    Megalkották a a világ legnagyobb whiskys üvegétKülönleges születésnapot ünnepelt Skócia legkedveltebb whisky-je: augusztus 12-ére a Famous Grouse megdöntötte az eddigi világrekordot, megalkotta a világ legnagyobb whisky-s üvegét. A csúcsra törő palack, amely a fajdkakasos whisky hű másolata 44 literrel szárnyalta túl az előző rekordot, azaz 228 literes űrtartalommal büszkélkedhet, amely 9210 pohárnyi scotch-csal egyenlő. A rekordot a Guinness szakembere hitelesítette a nagyszabású leleplezésen.

  • Mitõl pálinka és mitõl hungarikum?

    Az õsz nemcsak a szüret idõszaka, de a pálinkafesztiválok ideje is. Október elején a fõvárosban a Vigadó téren a Pálinka Promenádot rendezték meg, október 10. és 12. között pedig a Budai Várban a Pálinka- és Kolbászfesztivál csalogatja a vendégeket. De mikor neveznek pálinkának egy szeszesitalt és mitõl lesz az hungarikum?

    Kizárólag Magyarországon termett és termelt nemes- és vadgyümölcs, szõlõ és aszúszõlõ- törköly használható fel pálinka készítéséhez.

  • Egy-két adag ital jó, a többi felesleges, sõt árt

    New York - Állatkísérletek igazolták, hogy kevés-közepes mennyiségû alkohol hatására jó érzést keltõ anyag, endorfin szabadul fel az agyban, a nagyobb alkoholmennyiség azonban növeli a szorongást - közölték kanadai kutatók pénteken az Alcoholism címû szaklap online kiadásában. Christina Gianoulakis, a montreali McGill Egyetem pszichiátere és csoportja patkányokba fecskendezett sóoldatot, illetve különbözõ mennyiségû alkoholt. Megállapították, hogy kisebb vagy közepes alkoholadag hatására emelkedett a rágcsálók agyában a béta-endorfin nevû hormon szintje.

  • A Becherovka új ízzel hódít

    Becherovka Lemond: az eredeti eszencia és egy csipetnyi citrusféle. 2010 tavaszán a Jan Becher Karlovarská Becherovka vállalat új terméket fejlesztett ki több mint 200 év elteltével, Becherovka Lemond néven. Az újdonság az eredeti Becherovka ízvilágára épül, amelyet leheletnyi citrusféle tesz még izgalmasabbá, és ezt továbbfokozza, hogy a cég Lemond Call néven új „rituálét” kíván meghonosítani, amely megkülönbözteti, és könnyen felismerhetõvé teszi a Becherovka Lemond fogyasztóit. A jeges hatást keltõ Lemond palack áprilistól kapható a szuper- és hipermarketekben.

  • Nem koktél, de pálinka

    a koktél jobb, de a pálinka se kutyaHonnan származik a magyar pálinka?
    A kérdés pontosan úgy hangzik, hogy honnan érkezett a Kárpát-medencébe a desztilláció tudománya, kitõl tanultuk meg ezt a tevékenységet. Három elmélet létezik:

    1. Keletrõl: A õskori magyarok a honfoglalás idején hozhatták a pálinkafõzés tudományát a Kárpát-medencébe. Vannak régészeti emlékek is, melyek alátámasztják, hogy a közép-ázsiai népek készítettetek kumiszból, erjesztett lótejbõl desztillátumot faedényekben.

  • Gyümölcs: banán

    A banán az emberiség egyik legôsibb kultúrnövénye, melynek eredetét Ázsiában kell keresnünk. Hajdanán már Nagy Sándor is kóstolta indiai hadjárata során, ennek ellenére a gyümölcs igazi európai térhódítása csak a 19. században kezdôdött. Ôshazájában a banán a termékenység szimbóluma, de vajon miért? Talán mert a növény állandóan reprodukálja magát, vagy mert gyümölcse fallikus szimbólum… Egy biztos: Indiában az ifjú házasok küszöbére banánleveleket és -termést szoktak helyezni.

  • Valentin-napi koktélötletek

    Valentin-napi koktélötletekCosmopolitan:
    - 2 rész vodka
    - 1 rész triple sec
    - 1 rész limelé
    - Áfonyalé
    Csokis Martini:
    - 2 rész vodka
    - 1 rész csokoládélikőr

  • Naponta két pezsgõspohárnyi pezsgõ jót tesz az ereknek

    A mértékletes pezsgõzés egészséges és védi a szívet, ezt bizonyította egy brit-francia vizsgálat. A lelkes önkénteseken végzett tanulmány eredményeit a British Journal of Nutrition közölte.

    Korábbi vizsgálatok arra utaltak, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás, elsõsorban a az ebéd és vacsora kísérõjeként elfogyasztott 1-1 dl vörösbor szívvédõ hatású. A kutatások szerint a mértékletes borivóknak jobbak az életkilátásai, mint az absztinenseknek. Az angol Reading városának egyetemén Jeremy Spencer és munkatársai évek óta foglalkoznak ezzel a kérdéssel.

  • Sherry

    A sherry fogalom

    Típusai és készítési eljárásai között legalább olyan nagy feladat kiigazodni, mint amilyen nehéz dolga van a külföldieknek a mi tokaji borspecialitásaink esetében.

    A sherry és a vidék, ahol készítik, egészen egyedi világ. Kell és tanulságos ismernie a magyar borbarátnak ezt az italt, amely Európa másik szegletébõl vívta ki magának a világhírnevet.

  • Menta (mentha)

    Sok ismert mentafaj közül leggyakrabban a borsmentát és a fodormentát használjuk. Koktélokhoz elsôsorban a fodormenta az ideális.

    Otthoni állandó utánpótlásra célszerû nevelni ezt a 40-50 centi magasra is megnövô évelô növényt. Földbeli hajtásrendszere van, mellyel gyorsan terjed. Ha nagyobb cserépben vagy valamilyen edényben neveljük, megtakaríthatjuk a féktelen terjedésével kapcsolatos, esetenként hiábavaló munkát. Élettanilag frissítô, görcsoldó hatása van, amit a gyógyszerészet ki is használ, mentaolaj vagy mentol formájában.

  • Chartreuse

    Származás:
    A Chartreuset-t 1605 óta fõzi egy eredetileg Grenoble melletti szerzetesrend. 1907-ben a rendet kitiltották Franciaországból, így a titkos ital receptje átkerült Spanyolországba, Tarragona városába, ahol ma is gyártják.

    Érdekesség:

    A Chartreuse születésétõl fogva a világ legtöbbféle gyógynövényét tartalmazó gyomorkeserûje.

  • 16 órán keresztül készül és 3,4 millióba kerül a nem mindennapi ital

    16 órán keresztül készül és 3,4 millióba kerül a nem mindennapi italA Melbourne-i Club 23 legkülönlegesebb italát 16 óráig tart elkészíteni. Még a legfrissebb Guinness-rekordok közé is bekerült a Melbourne-i Club 23 sajátjának számító, Joel Heffernan barista jegyezte The Winston névre keresztelt koktélja, mely minden bizonnyal a világ legdrágább bárpultnál kérhető itala. A mintegy 3,4 millió forintba kerülő Winston elkészítése 16 órát vesz igénybe, művi arányokkal csokoládékörítés mellett porított szerecsendió is kerül az italba, melynek lelkét 60 milliliter eredeti 1858-as Croizet konyak adja. Winstont a világon legutóbb 2013. február 7-én rendeltek.

  • Nem csak finom a bor, de mértékkel fogyasztva egészséges is

    Nem csak finom a bor, de mértékkel fogyasztva egészséges isA bor tüzes és tápláló, szent ital. Ezzel már az ókorban is tisztában voltak, Hippokratész például orvosságként ajánlotta a betegei számára. Csodálatos adománynak tartotta a szőlő levét, feltéve, hogy \"ésszel és mértékkel, jellemhez szabva fogyasztják\". A szőlőben és a borban rengeteg olyan anyag található, amely védi az egészségünket. A különféle borok eltérő mennyiségben tartalmazzák ezeket. A legegészségesebbnek a tölgyfahordóban érlelt, száraz vörösbor tűnik. A bor számos vitamint is tartalmaz, főleg C-vitamint és B-vitaminokat.

  • Tanulmány az energiaitalok kockázatáról

    A népszerû energiaitalok mindegyike több koffeint tartalmaz, mint egy kávé, alkohollal való kombinációjuk pedig különösen aggodalomra ad okot - állapították meg amerikai kutatók.

    Mint John Higgins kutatásvezetõ, a Texasi Egyetem munkatársa elmondta, az energiaitalok koffeintartalma 70 és 200 milligramm között van dobozonként, míg egy csésze erõs kávéban 40-tõl 150 milligramm koffein található. Még nagyobb probléma, hogy az összetevõk, így a guarana, taurin, gyógynövények, ásványi anyagok és a vitaminok egy része kölcsönhatásba léphet a koffeinnel.

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%