rss
bohócdoktor vizit szja 1%

  • Egyre több alkoholt fogyasztanak a csehek - ez már alkoholizmusnak számít?

  • Prága - Megháromszorozódott az utóbbi 70 év alatt az alkoholfogyasztás Csehországban. Egy cseh átlagpolgár 2006-ban mintegy 10,2 liter tiszta szesznek megfelelõ alkoholt ivott meg - derül ki abból a kimutatásból, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra a cseh statisztikai hivatalban.

    A statisztikai hivatal szerint egyre többet isznak a csehek. Hét évtizede, 1936-ban az egy személyre esõ éves alkoholfogyasztás mindössze 2,2-2,3 litert tett ki. A szeszes italok között a vezetõ helyet már hagyományosan és továbbra is a sör tartja.

    kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

    Míg 1936-ban egy cseh átlagpolgár a csecsemõket és az öregeket is beleértve mindössze 64,8 liter sört ivott meg évente, addig 2006-ban ez már 160 liter volt. A sörfogyasztásban a csehek már évek óta a világranglista élén tanyáznak. Az utóbbi idõszakban a legmagasabb sörfogyasztást 2005-ben mutatták ki, amikor egy-egy személyre 163,5 liter jutott.

    Piaci szakértõk ugyanakkor rámutatnak: bár igaz, hogy a csehek nagy sörivók, de azt is tudni kell, hogy a statisztikailag kimutatott cseh sörfogyasztás egy részét az országba látogató külföldi turisták számlájára kell írni. A kommunista évtizedekben ez mintegy 5-10 százalékot tett ki, míg manapság a becslések 15-20 százalékról szólnak. Az aránylag olcsó hétvégi csehországi sörtúrák még ma is divatban vannak Nyugaton, fõleg a britek, az írek és a dánok körében.

    Az utóbbi évtizedekben fokozatosan emelkedik a borfogyasztás is. A II. világháború elõtti idõszakban ez alig hét litert tett ki személyenként, míg manapság már meghaladja az évi 17 liter.

    A csehországi alkoholgyártók szövetsége ugyanakkor azt állítja, hogy az utóbbi négy-öt évben gyakorlatilag már nem változik, nem emelkedik számottevõen az alkoholfogyasztás. Ezt a jelentõsen átalakuló életmódnak és az autózás terjedésének tudják be.

    Az érem másik oldala, hogy a rendszerváltás utáni években aggasztó módon megnõtt a fiatalkori alkoholizálás Csehországban. Bár a vendéglõkben és az élelmiszerboltokban tilos az alkohol eladása 18 éven aluliaknak, a gyakorlatban ezt nemigen tartja be senki. Több felmérés is bizonyította, hogy a 14-16 éves cseh fiatalok az alkoholfogyasztásban az európai ranglista élén járnak.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • 3 millió forintos koktél az új rekorder

    3 millió forintos koktél az új rekorderÚj rekord született a legdrágább koktélok kategóriájában. Egy ausztrál mixer állította fel a Winston nevű itallal, ami közel 13.000 dollárba, azaz majdnem 3 millió forintba kerül. A Sir Winston Churchillről elnevezett italt az 1858-as Croizet Cognac teszi ilyen csillagászati árúvá, lévén e nedűből egy üveg 157.000 dollár (35 millió forint). Természetesen nem hiányozhatnak belőle a további különleges összetevők, így Angostura, Grand Marnier kvintesszencia és Chartreuse likőr. Az 1858-as Croizet jelenleg is Guinness-rekorder konyak az árat illetően.

  • Kihagyhatatlan: Epres pezsgőkoktél

    Kihagyhatatlan: Epres pezsgőkoktélMájus végén-júniusban a legfinomabb az eper, de nem csak a gyönyörű piros gyümölcsnek van itt az ideje a nyár beköszöntével, hanem a pezsgőknek, koktéloknak is. Ráadásul az eper és a pezsgő országos cimborák. Egy egyszerűbb, de jól kiválasztott pezsgő kiváló alapja lehet akár egy epres koktélnak. A kísérletező kedvűek kipróbálhatják rozé pezsgővel és más gyümölcsökkel is, hiszen a ribizli és a málna is kiváló választás, sőt, hamarosan itt a sárga- és az őszibarack, valamint a nektarin is

  • Drambuie

    A Drambuie név egy kelta kifejezésbõl ered, melynek jelentése: "az ital, mely megelégedéssel tölt el". Ez volt az elsõ likõr, amelynek fogyasztását engedélyezték a Lordok Házában.

  • Újabb sörrekord - 65 fokos sört főztek Skóciában

    Újabb sörrekord - 65 fokos sört főztek SkóciábanIsmét megdőlt a sörerőrekord: 65 fokos szesztartalmút főztek Skóciában. A világcsúcs a Brewmeister nevű sörfőzdéjéé, bivalyerős termékének az Armageddon - döntő ütközet - nevet adta. Korántsem biztos azonban, hogy ez a sör lesz a végső, mármint az erőharcban. A viadalt pár éve egy szintén skót italgyár, a freserburghi BrewDog kezdte azzal, hogy 32 fokos sört főzött Taktikai Atompingvin (Tactical Nuclear Penguin) névvel. Nem sokkal később lepipálta a német Schorschbräu sörfőzde a maga 40 fokos italával.

  • Koktélok kicsit másképp

    Koktélok kicsit másképpSzeretjük a koktélokat, de igen ritkán isszuk, hiszen alapanyagaik általában drágák, ráadásul hizlalnak is. Vannak azonban koktélok, melyek kellően könnyedek ahhoz, hogy a fogyókúra mellett is beléjük kóstolhassunk! Ha napok, hetek óta helyesen étkezünk, betartjuk a diétánkat, egy finom esti koktél bizony megfekheti a gyomrunkat magas kalóriatartalmával! Nem kell azonban lemondanunk a koktélokról, ha szeretjük őket – elég csupán más alapanyagokkal elkészíteni. Így nem kell teljes mértékben lemondani a gyönyörű és ízletes koktélokról.

  • Forralt bor tippek a hideg téli felmelegedésre!

    Forralt bor tippek a hideg téli felmelegedésre!Ki ne fagyoskodott volna még egy karácsonyi vásáron sétálgatva, és melegítőként forralt borocskát iszogatva?! Forralt bor: finoman vagy extra duplán fűszerezett forralt bor. Több receptet egymásba fűzve szemezgethetsz, akár naponta mást kipróbálhatsz. Hagyományos forralt bor: 1 l vörösbor 5 dl víz 10 dkg cukor 1 rúd fahéj 5 szem szegfűszeg 4 citromkarika. Elkészítés: A bort felmelegítjük a vízzel, a cukorral, a fahéjjal és a szegfűszeggel. Forrnia nem szabad! Végül belekeverjük a citromkarikákat.

  • Ünnepi koktélötletek

    Ünnepi koktélötletekDecember közepén már mindenki ünnepi lázban ég. Fejben már kitaláltuk az egész menüsort, a süteményeket mindent. Most adunk néhány tippet, milyen "ünnepi" italokkal dobhatnánk fel a karácsonyt, hogy tényleg minden tökéletes legyen! Csokis-mentás koktél: Ezt a koktélt, bátran díszítheted csokoládé darabokkal, ahogy neked tetszik. Ha a te ízlésednek kevés a menta benne, tegyél még bele, el nem rontja. Hozzávalók: mentaszirup, 4 cl vodka, csokoládé chips vagy csoki reszelék. Elkészítés: Egy shakert töltsünk tele jéggel, öntsük bele a vodkát, a mentát és rázzuk össze. Egy martinis pohárba öntsük ki és tegyük bele a csokoládé darabokat.

  • Szilveszteri bólé

    Szilveszteri bóléA bólé gyümölcsből, borból, pezsgőből, ízlés szerint cukorból, esetleg likőrből, áll. Alapszabály: mindenből a legjobbat kell használni, olyat, amit tisztán is hajlandók vagyunk meginni. Érdemes kipróbálni a félszáraz fajtákat, mert ebben az esetben kevesebb cukor kell bele. A jégbe hűtött pezsgőt csak tálalás előtt öntsük a bóléhoz. A bólékat jéghidegen kínáljuk. Hűteni különbözőképpen lehet, csak egy a lényeg: sima jégkockát ne tegyünk bele, mert az csak felvizezi az italt.

  • Kevés alkoholt tartalmazó frissítõk meleg nyári napokra: a fröccs remek kánikula ellen

    Kevés alkoholt tartalmazó frissítõk meleg nyári napokra: a fröccs remek kánikula ellenA fröccsöt leginkább félliteres méretekben gondolkozzunk, és max 2-3 deci borral. Legjobb a kisházmester (4 dl szóda, 1 dl bor) a viceházmester (3 dl szóda, 2 dl bor) és a házmester (2 dl szóda, 3 dl bor), mégpedig valami jó könnyed reduktív fehérből vagy rozéból, este pedig sillerből. Nem bűn jégkockával inni, sőt. Itt egyébként bővebben minden le van írva. Nagy melegben kerüljük a tömény alkoholokat, mert fejreállás lehet a vége: a melegben egyébként is kitágult ereink az alkoholtól még jobban kitágulnak, ami hosszabb távon a szervezetünk összeomlásához vezethet!

  • Gyümölcs: banán

    A banán az emberiség egyik legôsibb kultúrnövénye, melynek eredetét Ázsiában kell keresnünk. Hajdanán már Nagy Sándor is kóstolta indiai hadjárata során, ennek ellenére a gyümölcs igazi európai térhódítása csak a 19. században kezdôdött. Ôshazájában a banán a termékenység szimbóluma, de vajon miért? Talán mert a növény állandóan reprodukálja magát, vagy mert gyümölcse fallikus szimbólum… Egy biztos: Indiában az ifjú házasok küszöbére banánleveleket és -termést szoktak helyezni.

  • A mesterséges édesítőt tartalmazó italok fogyasztása nagyobb elhízás-kockázattal jár

    A mesterséges édesítőt tartalmazó italok fogyasztása nagyobb elhízás-kockázattal járA mesterséges édesítők összezavarhatják a szervezet energia-bevitelének ellenőrzését, aminek eredményeként a diétás ételek és italok fogyás helyett hízást eredményezhetnek – állítja egy szakértő. Más bizonyítékok szerint ezek az anyagok növelik a szívbetegség és a diabétesz kockázatát is. Susan Swithers, West Lafayette-i Purdue Egyetem professzora tette közzé véleményét az olyan gyakran használt édesítőszerekről, mint a szukralóz, az aszpartám és a szacharin. Ezen kívül nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegség és a metabolikus szindróma kockázata.

  • A másnaposság (sör, bor, pálinka, stb pajzán vedelése után)

    Az alkohol különleges anyag. Fogyasztása okozhat élvezetet, de ugyanakkor szenvedést is: káros hatást gyakorolhat az egészségre, a családi életre, a munkára. A kérdés tehát az, hogy megtaláljuk-e az egyensúlyt, és hallgatunk-e józan eszünkre? Fontos, hogy ismerjük az alkohol hatásait.

    A sör, a bor, a pálinka, a likõrök és az egyéb alkoholos italok különböznek az alkoholtartalom tekintetében. Mégis bármelyikbõl iszunk egy-egy pohárral, az többé-kevésbé ugyanannyi tiszta alkoholt tartalmaz. Ennek az az oka, hogy az italok poharainak tervezésekor gondoltak erre.

  • A Bacardi története

    Az eredet - Kuba:

    Don Facundo Bacardi Massó - 1814 októberében született a spanyolországi Sitgesben. Tizenöt évvel késõbb testvéreivel együtt Spanyolországból a kubai gyarmat országba, még pontosabban a csodálatos Santiago kikötõ városba emigrált.

    Santiago volt a helyszíne a több éves gondos kisérletezgetéseknek, mely után Don Facundo létrehozta világhírû BACARDI rumjait, és ahol 1862-ben megalapította a Bacardi y Compania céget. Ugyan ezen év február 4-én két szimbólum született:

  • Hazafias kvász verseng a nyugati üdítõkkel Oroszországban

    Moszkva - Kezdi visszahódítani egykorvolt népszerûségét az oroszok hagyományos üdítõitala, a kvász, amely a hazai piac egyre nagyobb szeletét hasítja ki.

    A hagyományosan természetes erjesztéssel, szárított vagy pirított búza-, rozs- vagy árpakenyérbõl élesztõ hozzáadásával készülõ, cukorral és esetleg gyümölcsökkel, mazsolával, bogyókkal vagy nyírfagyantával ízesített kvász õsidõk óta az egyik legnépszerûbb alkoholmentes vagy legföljebb csekély - 1-1,5 százalékos - alkoholtartalmú ital Oroszországban.

  • Saját sörrel büszkélkedhet az Iron Maden

    Saját sörrel büszkélkedhet az Iron MadenA zenekar a legújabb prémium kategóriás angol sörként reklámozza az italt, melynek címkéjéről a banda legendás logója köszön vissza ránk. A brit rockerek Trooper\'s Ale nevű itala helyet kapott a Parlamentben egy konzervatív párti tag ajánlásával annak az egész országra kiterjedő kezdeményezésnek az apropóján, mely szeretné felkarolni a kicsi, független sörgyártókat, és megismertetni őket Anglia lakosságával. A banda frontembere mindig rajongott az angol sörökért, így nagyon örült a saját sör elkészítésének.

  • Egyre több alkoholt fogyasztanak a csehek - ez már alkoholizmusnak számít?

    Prága - Megháromszorozódott az utóbbi 70 év alatt az alkoholfogyasztás Csehországban. Egy cseh átlagpolgár 2006-ban mintegy 10,2 liter tiszta szesznek megfelelõ alkoholt ivott meg - derül ki abból a kimutatásból, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra a cseh statisztikai hivatalban.

    A statisztikai hivatal szerint egyre többet isznak a csehek. Hét évtizede, 1936-ban az egy személyre esõ éves alkoholfogyasztás mindössze 2,2-2,3 litert tett ki. A szeszes italok között a vezetõ helyet már hagyományosan és továbbra is a sör tartja.

  • Chartreuse

    Származás:
    A Chartreuset-t 1605 óta fõzi egy eredetileg Grenoble melletti szerzetesrend. 1907-ben a rendet kitiltották Franciaországból, így a titkos ital receptje átkerült Spanyolországba, Tarragona városába, ahol ma is gyártják.

    Érdekesség:

    A Chartreuse születésétõl fogva a világ legtöbbféle gyógynövényét tartalmazó gyomorkeserûje.

  • De Kuyper: több mint 300 éves családi történet

    A kezdetek

    Az 1965-ös év rendkívül fontos a De Kuyper számára. Ugyanis Petrus de Kuyper, a De Kuyper vállalat alapítója ekkor vette feleségül Anna Custurst a hollandiai Horst városkában. A vállalat mai vezetõje, Bob de Kuyper egyenes ági leszármazottja a cégalapító Petrusnak, a család tízedik generációjának képviselõjeként. Petrus gin és sör szállítására alkalmas fahordókat, kuipen-eket készített, így kötõdött a szeszesital iparághoz. A család elsõ szeszfõzdéjét fia, Jan vásárolta meg.

  • 16 órán keresztül készül és 3,4 millióba kerül a nem mindennapi ital

    16 órán keresztül készül és 3,4 millióba kerül a nem mindennapi italA Melbourne-i Club 23 legkülönlegesebb italát 16 óráig tart elkészíteni. Még a legfrissebb Guinness-rekordok közé is bekerült a Melbourne-i Club 23 sajátjának számító, Joel Heffernan barista jegyezte The Winston névre keresztelt koktélja, mely minden bizonnyal a világ legdrágább bárpultnál kérhető itala. A mintegy 3,4 millió forintba kerülő Winston elkészítése 16 órát vesz igénybe, művi arányokkal csokoládékörítés mellett porított szerecsendió is kerül az italba, melynek lelkét 60 milliliter eredeti 1858-as Croizet konyak adja. Winstont a világon legutóbb 2013. február 7-én rendeltek.

  • Pezsgőkoktélok szilveszterre

    Pezsgőkoktélok szilveszterreA lehetőségek tárházából íme néhány pezsgős koktélrecept szilveszterre!

    Bellini:
    Hozzávalók 1 pohárhoz:
    - 1 dl baracklé
    - 0,5 dl cukorszirup
    - 1,5 dl jéghideg pezsgõ
    - 1 koktélcsereszenye

kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%