rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
bármixer rendezvények koktél bartender esküvőre bálra rendezvény szervezés koktélok
  • Sangria készítése házilag

  • Sangria készítése házilagA boltokban lehet ugyan többfélét is vásárolni, s még spanyol is akad köztük, ám azoknál jobbat is tudunk készíteni. A paella mellé nincs is kellemesebb, mint egy behűtött kancsónyi sangria, mondják a spanyolok. Eredete az idők homályába veszett, tartják Andalúziában, ám annyi bizonyos, hogy népszerűsége a puncsokkal együtt az 1800-as évek arisztokrata partijain kezdett emelkedni. Minden magára adó étteremnek saját receptje van, azonban a vörösbor, a gyümölcsök, a brandy és a jég meglehetősen általános összetevői.

    A gyümölcslevek (citrom, narancs) szintén gyakoriak a sangriában és más italok is, mint a cointreau, vagy a triple sec, ugyancsak előfordulnak benne, vagyis, szabad a választás.

    Hozzávalók:

    - egy palack (750 ml) vörösbor
    - 1 dl víz (ha szénsavas, csak a végén)
    - 1 feldarabolt citrom
    - 1 feldarabolt narancs
    - késhegynyi fahéj
    - 10 dkg cukor
    - tetszés szerint 1 db egyéb gyümölcs (banán, őszibarack)


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • 3 millió forintos koktél az új rekorder

    3 millió forintos koktél az új rekorderÚj rekord született a legdrágább koktélok kategóriájában. Egy ausztrál mixer állította fel a Winston nevű itallal, ami közel 13.000 dollárba, azaz majdnem 3 millió forintba kerül. A Sir Winston Churchillről elnevezett italt az 1858-as Croizet Cognac teszi ilyen csillagászati árúvá, lévén e nedűből egy üveg 157.000 dollár (35 millió forint). Természetesen nem hiányozhatnak belőle a további különleges összetevők, így Angostura, Grand Marnier kvintesszencia és Chartreuse likőr. Az 1858-as Croizet jelenleg is Guinness-rekorder konyak az árat illetően.

  • Macskaürülékből készül a világ legdrágább kávéja

    Macskaürülékből készül a világ legdrágább kávéjaA reggeli ébredés után legtöbbeknek nélkülözhetetlen a kávé, bármilyen formában. A fekete ital szerelmeseinek itt egy kis érdekesség. Tudta, hogy a világ legdrágább kávéját ürülékből készítik? Az indiai kávékülönlegesség, a Kopi Luwak, vagyis a civetmacska ürülékéből készült kávé igazi luxus, hiszen kevesebb, mint 500 gramm 600 amerikai dollárba (kb.: 140,000 ft) kerül. A macska-mosómedve szerű élőlény Ázsiában őshonos. A civetmacska rettentő finnyás fajta, nem eszik meg minden szemetet. A fő táplálékforrása, meglepő módon a kávébab.

  • Valentin-napi koktélötletek

    Valentin-napi koktélötletekCosmopolitan:
    - 2 rész vodka
    - 1 rész triple sec
    - 1 rész limelé
    - Áfonyalé
    Csokis Martini:
    - 2 rész vodka
    - 1 rész csokoládélikőr

  • Italok ABC sorrendben (ital kislexikon)

    Italos szekrény, italok listája, árlista, koktélos, bartenderAbsinth: Magas 60% feletti alkoholtartalmú zöldes vagy színtelen ital. Fûszeres, ürömmel és ánizzsal ízesített alkohol. Leginkább Franciaországban terjedt el, vízzel keverve itták. 1920 körül (kábítószer jellegû és addiktív káros hatására hivatkozva) szinte az egész világon betiltották. Mára (ütõssége miatt) sokan újra kedvelik. Menthol, mangó, cannabis ízben is kapható. Ebben a cikkben négyszáznál több italról olvashatsz további hasznos ismertetõt. Javasoljuk, hogy az italkereséshez használd a portál keresõ funkcióját, hogy gyorsabban rálelj a számodra fontos információkhoz!

  • Ezer dolláros vödör pezsgõkhöz

    Az ünneplésre mindig talál alkalmat az ember. Amikor esetleg mégsem, akkor is felbonthat egy finom palack pezsgõt, már csak az íze kedvéért is. A jó pezsgõhöz stílusos jeges vödör is jár, például egy Nakagawa Mokkougei által tervezett, ezer dolláros, fürdõ formájú japán dizájndarab.

    A színvonalas palackokhoz jár egy stílusos pezsgõhûtõ is, hogy ne a szokásos fémtartóba tegyük a jeget és a pezsgõt. Amennyiben elég szomjas a társaság (vagy a páros), az sem baj, ha két palack is elfér a vödörben.

  • A Tequila

    A tequila õsét már a Krisztus elõtti harmadik évszázadban ismerték és fogyasztották az aztékok. De igazi párlat csak a Cortes-i hadjáratok után készült, amikor az európaiak rájöttek, hogy az indiánok által fogyasztott, agavéból készített mézédes „pulque” tökéletesen alkalmas a lepárlásra. Készítését szigorú törvény szabályozza és ennek megfelelõen csak Mexikó bizonyos területein -melynek központja Jalisco tartomány- készülhet párlat tequila néven. Az alapanyag a kék agavé feldolgozása a levelek levágásával és az így kapott ananászra emlékeztetõ „képzõdmény” fõzésével kezdõdik.

  • A nyár három leghűsítőbb koktélja

    A nyár három leghűsítőbb koktéljaA hosszú nyári esték, kerti partik, házibulik, piknikek egyik legkellemesebb itala a koktél. A nyári koktélok jellegzetessége az, hogy több szódavizet, szörpöt, vagy gyümölcslevet tartalmaznak, mint a röviditalok. Az italok így gyengébbek, hosszabbak és kevésbé ártanak. Éppen ezért különösen vigyázzunk a nyári koktélokra, sokszor nem érződik az alkohol erőssége, továbbá nyáron mindig többet és gyorsabban iszunk, mint általában, így hamarabb is leszünk spiccesek. A likőrök kalóriatartalmát is vegyük figyelembe!

  • Az önhűtő sör

    Az önhűtő sörMindenki egyetért abban: nyáron (de nem csak akkor) sokkal jobban esik az ember fiának-lányának a hűvös ital, mint a szoba- vagy strandhőmérsékletű lőre. Ez azonban csak akkor érhető el a szomjazók számára, ha a közelben jól felszerelt bolt, netán okosan berendezett hűtőszekrény, esetleg odacipelt hűtőtáska lelhető fel. Ez utóbbi tényállás bizony sokunkat izgat - ám hiányába az amerikai Mitchell Joseph sosem tudott beletörődni. Már két évtizede feltalált egy roppant elmés szerkezetet: az önhűtő italos dobozt.

  • Nyári hűsítők

    Nyári hűsítőkA nyári koktélok jellegzetessége az, hogy több szódavizet, szörpöt, vagy gyümölcslevet tartalmaznak, mint a röviditalok. Az italok így gyengébbek, „hosszabbak” – és kevésbé ártanak. Éppen ezért különösen vigyázzunk a nyári koktélokra – sokszor nem érződik az alkohol erőssége, továbbá nyáron mindig többet és gyorsabban iszunk, mint általában, így hamarabb is leszünk spiccesek. A legtöbb koktél szinte bármilyen időben kellemes és feledhetetlen élményt nyújt fogyasztójának. A koktélok Kánaánjába kortyolhatjuk magunkat a nyári gyümölcsökkel.

  • Egy-két adag ital jó, a többi felesleges, sõt árt

    New York - Állatkísérletek igazolták, hogy kevés-közepes mennyiségû alkohol hatására jó érzést keltõ anyag, endorfin szabadul fel az agyban, a nagyobb alkoholmennyiség azonban növeli a szorongást - közölték kanadai kutatók pénteken az Alcoholism címû szaklap online kiadásában. Christina Gianoulakis, a montreali McGill Egyetem pszichiátere és csoportja patkányokba fecskendezett sóoldatot, illetve különbözõ mennyiségû alkoholt. Megállapították, hogy kisebb vagy közepes alkoholadag hatására emelkedett a rágcsálók agyában a béta-endorfin nevû hormon szintje.

  • Angostura

    Származás

    Az Angostura Venezuelából, Trinidad szigetérõl származó erõs ital, nevét születési helyérõl, Angostura városáról kapta, ahol feltalálója Dr. Sieger tevékenykedett.

    A titkos recept alapján készített likõrt a világon ma is egyedül itt gyártják. Angostura (olvasd: angosztura) - önállóan nem fogyasztott, elsõsorban száraz kevert italok készítéséhez használt keserû, 40% alkoholtartalmú likõr.

  • Likõrök összefoglaló

    Arra, hogy mi a likõr pontosan, nem is olyan könnyû választ adni. A likõr kategória talán a legtágabban értelmezhetõ, a legnyitottabb a szeszesital piacon. Hiszen hol máshol találkozhatunk virító rózsaszín, tengerkék, haragoszöld vagy neon sárga színû, banán, eper, borsmenta, chili, rozmaring vagy fehércsoki ízesítésû italokkal? Hol máshol használnak óriástölcsér vagy szarvasagancs formájú üvegeket esetenként aranypelyhekkel vagy déligyümölcsökkel töltve?

  • Lime a zöld citrom

    A zöldcitrom a citrom közeli rokona, ôshazája az indomaláj térség, ma a melegebb szubtrópusok és trópusok elterjedt gyümölcse. Héja zöldessárga marad éretten is, és vékonyabb, mint a sárga citromé. Savanykás-kesernyés íze miatt nagyon kedvelt gyümölcs, egy zöldcitromgerezd a limonádénak is kellemes, pikáns ízt kölcsönöz. A szárított zöldcitrom a Közel-Kelet kedvelt teája és fûszere, míg Délkelet-Ázsiában a levelét használják ételek fûszerezésére. Érett állapotban héjkezelés nélkül a gyümölcs csak néhány napig tárolható, mert vékony héja hamar kiszárad.

  • A cukormentes üdítőkkel kevert koktéloknak intenzívebb a bódító hatása

    A cukormentes üdítőkkel kevert koktéloknak intenzívebb a bódító hatásaEgy előzetes tanulmány eredményei szerint a magas cukortartalmú üdítők némileg késleltetik a részegségérzetet, miközben a cukormentes, diétás üdítőkkel kevert koktélok intenzívebbé tehetik az alkohol bódító hatását. Az előzetes kutatások során az Északi Kentucky Egyetem munkatársai arra a megállapításra jutottak, hogy a gyümölcslevekhez és a cukros üdítőkhöz viszonyítva a diétás italok jobban megnövelhetik a koktélok alkoholtartalmát. A kutatók a különféle koktélok eltérő hatásait a rendőrség által is használt alkoholszondákkal mérték.

  • Egyre több alkoholt fogyasztanak a csehek - ez már alkoholizmusnak számít?

    Prága - Megháromszorozódott az utóbbi 70 év alatt az alkoholfogyasztás Csehországban. Egy cseh átlagpolgár 2006-ban mintegy 10,2 liter tiszta szesznek megfelelõ alkoholt ivott meg - derül ki abból a kimutatásból, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra a cseh statisztikai hivatalban.

    A statisztikai hivatal szerint egyre többet isznak a csehek. Hét évtizede, 1936-ban az egy személyre esõ éves alkoholfogyasztás mindössze 2,2-2,3 litert tett ki. A szeszes italok között a vezetõ helyet már hagyományosan és továbbra is a sör tartja.

  • Pezsgőkoktélok szilveszterre

    Pezsgőkoktélok szilveszterreA lehetőségek tárházából íme néhány pezsgős koktélrecept szilveszterre!

    Bellini:
    Hozzávalók 1 pohárhoz:
    - 1 dl baracklé
    - 0,5 dl cukorszirup
    - 1,5 dl jéghideg pezsgõ
    - 1 koktélcsereszenye

  • Alacsony kalóriatartalmú italok

    Alacsony kalóriatartalmú italokA nyár a bulik ideje, mindenkinél lecsúszik néhány frissítő. Akik nagyon odafigyelnek az alakjukra, azoknak is van néhány ital amit megihatnak anélkül, hogy a hízásra kellene gondolnunk. Többek között ilyenek a borok is, amiket nem csak egy tökéletes vacsora mellé, hanem önmagukban is bátran fogyaszthatunk. 1 dl minőségi bor 60-90 kalóriát tartalmaz, tehát negyed- vagy harmadannyit, mint ugyanekkora mennyiségű tömény ital. Ráadásul a borok számtalan jótékony hatással bírnak az egészségünkre, kismértékben gyakorlatilag gyógyszerként is tekinthetünk rájuk.

  • Luxushotel leánykérõ koktéllal

    A londoni ötcsillagos Sanderson hotelben 61 ezer forintot érõ koktélkülönlegességgel teszik még különlegesebbé a lánykérést. A friss szilvából készült, hibiszkusz nektárral ízesített italt flõtében és ezüst tálcán szolgálják fel, ára 61 ezer forintnyi font. A londoni Sanderson hotel Bíbor Bárjában kimondottan lánykéréshez találtak ki egy különleges koktélt, amelynek színénél csak az ára megdöbbentõbb. A friss szilvából készült, hibiszkusz nektárral ízesített, 1995-ös évjáratú Dom Perignon Oenotheque pezsgõvel megbolondított italt két míves Baccarat flõtében és ezüst tálcán szolgálják fel.

  • Jól söröznek a Csehek!

    Stabilak a csehek sörözési szokásai

    Prága - A cseh férfiak hetente átlagban négyszer, míg a nõk kétszer mennek el sörözni barátaikkal - derült ki abból az országos felmérésbõl, amelyet a csehek sörözési szokásairól készített a prágai CVVM közvélemény-kutató intézet. Ez a statisztika hosszabb távon nemigen változik, s nincs összefüggésben az ország gazdasági helyzetével. A cseh férfiak mintegy 90 százaléka, míg a nõk 60 százaléka többé-kevésbé rendszeres sörfogyasztó - olvasható a CVVM csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésében.

  • Italok melyeket nagyon szeretünk, de igazi kalóriabombák

    Italok melyeket nagyon szeretünk, de igazi kalóriabombákIgazi kalóriabombák ezek a fincsi italok - ha viszont diétázol, muszáj lesz lemondanod róluk, különben lőttek a tökéletes bikini alaknak.Kóla, szénsavas és cukros üdítők, alkoholos italok, milkshakek – köztudottan hizlalnak, de ez sajnos csak a kisebbik rossz: még bőven vannak olyan egészségesnek hitt finomságok, amiktől csak úgy felpörög a mérleg nyelve! 1. KÁVÉS ITALOK Meglepődtél? Pedig igaz! A koffein felpörgeti az anyagcserét, de csak akkor, ha feketén iszod: bármilyen tejet, kockacukrot vagy tejszínt is teszel bele, máris átestél a ló túloldalára! Épp ezért, a kávézókban legalább annyi kalória fogy el, mint egy habos cukrászdában.