rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
bármixer rendezvények koktél bartender esküvőre bálra rendezvény szervezés koktélok
  • 3 millió forintos koktél az új rekorder

  • 3 millió forintos koktél az új rekorderÚj rekord született a legdrágább koktélok kategóriájában. Egy ausztrál mixer állította fel a Winston nevű itallal, ami közel 13.000 dollárba, azaz majdnem 3 millió forintba kerül. A Sir Winston Churchillről elnevezett italt az 1858-as Croizet Cognac teszi ilyen csillagászati árúvá, lévén e nedűből egy üveg 157.000 dollár (35 millió forint). Természetesen nem hiányozhatnak belőle a további különleges összetevők, így Angostura, Grand Marnier kvintesszencia és Chartreuse likőr. Az 1858-as Croizet jelenleg is Guinness-rekorder konyak az árat illetően.

    Nem is csoda, hogy eddig mindössze egyetlen ember gondolta úgy, hogy vásárol az extravagáns italból - és természetesen ő sem itta meg az egészet.

    A koktél elkészítése egyébként kissé időigényes, hiszen két napba telik, kell hozzá kókusz, rózsa és mák esszencia, csokoládés szerecsendió. Így a rendelést idejében le kell adni, ha valaki meg szeretné kóstolni!


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Valentin-napi koktélötletek

    Valentin-napi koktélötletekCosmopolitan:
    - 2 rész vodka
    - 1 rész triple sec
    - 1 rész limelé
    - Áfonyalé
    Csokis Martini:
    - 2 rész vodka
    - 1 rész csokoládélikőr

  • A nyár három leghűsítőbb koktélja

    A nyár három leghűsítőbb koktéljaA hosszú nyári esték, kerti partik, házibulik, piknikek egyik legkellemesebb itala a koktél. A nyári koktélok jellegzetessége az, hogy több szódavizet, szörpöt, vagy gyümölcslevet tartalmaznak, mint a röviditalok. Az italok így gyengébbek, hosszabbak és kevésbé ártanak. Éppen ezért különösen vigyázzunk a nyári koktélokra, sokszor nem érződik az alkohol erőssége, továbbá nyáron mindig többet és gyorsabban iszunk, mint általában, így hamarabb is leszünk spiccesek. A likőrök kalóriatartalmát is vegyük figyelembe!

  • Mediterrán koktél dinnyében szervírozva

    Mediterrán koktél dinnyében szervírozvaNincs is jobb annál, mint a nagy nyári kánikulában felvágni egy görögdinnyét és a gyümölcshúst a napozóágyon vagy a teraszon befalni. De mit csináljunk a dinnye héjával?! Ha esztétikusan vágjuk fel a dinnyét (mondjuk félbe vágjuk), a dinnye elfogyasztása után a héjából koktélos poharat is kreálhatunk. A dinnye esztétikus tartója lehet egy epres, tejszínes, szépen feldíszített ital remeknek, egy fincsi koktélnak. Szerezzünk örömet szerettünknek, lepjük meg egy dinnyehéjas koktélcsodával. Ügyeskedjünk, hiszen koktélt készíteni jó mulatság!

  • Starbucks legdrágább kávéja

    Starbucks legdrágább kávéjaEgy washingtoni férfi születésnapján igazán komoly projektra szánta el magát. Úgy döntött, megkeresi a leges-legdrágább összeállítható terméket a Starbucksban. Végül megtalálta. A kávé ára végül tízezer forint körüli összeg lett, pontosabban számolva 47,3 dollár. - Rengeteg kutatást végeztem - nyilatkozta Bease Chevassus. - A YouTube-on át a Google-ig. De semmit nem találtam, ami 23 dollár felett lett volna. Nem is csoda, hiszen az eddigi rekord is ekörül az összeg körül mozgott.

  • Angostura

    Származás

    Az Angostura Venezuelából, Trinidad szigetérõl származó erõs ital, nevét születési helyérõl, Angostura városáról kapta, ahol feltalálója Dr. Sieger tevékenykedett.

    A titkos recept alapján készített likõrt a világon ma is egyedül itt gyártják. Angostura (olvasd: angosztura) - önállóan nem fogyasztott, elsõsorban száraz kevert italok készítéséhez használt keserû, 40% alkoholtartalmú likõr.

  • Elefántürülékből készül a világ legdrágább kávéja

    Elefántürülékből készül a világ legdrágább kávéjaÁllati segítségre van szükség a trónbitorló Black Ivory elkészítéséhez is. A csészénként 50 dollárba, vagyis 10 ezer forintba kerülő ital ízén thai elefántok bélrendszere dolgozik. A szakemberek úgy vélik a kávé keserű íze annak köszönhető, hogy az elefánt gyomorenzimei lebontják a kávé fehérjéit. Nem csoda, hogy a különleges eljárás miatt évente csupán néhány kilogramm készül belőle. A Black Ivory névre keresztelt italból egy csésze több mint 10 ezer forintba kerül.

  • Ünnepi koktélötletek

    Ünnepi koktélötletekDecember közepén már mindenki ünnepi lázban ég. Fejben már kitaláltuk az egész menüsort, a süteményeket mindent. Most adunk néhány tippet, milyen "ünnepi" italokkal dobhatnánk fel a karácsonyt, hogy tényleg minden tökéletes legyen! Csokis-mentás koktél: Ezt a koktélt, bátran díszítheted csokoládé darabokkal, ahogy neked tetszik. Ha a te ízlésednek kevés a menta benne, tegyél még bele, el nem rontja. Hozzávalók: mentaszirup, 4 cl vodka, csokoládé chips vagy csoki reszelék. Elkészítés: Egy shakert töltsünk tele jéggel, öntsük bele a vodkát, a mentát és rázzuk össze. Egy martinis pohárba öntsük ki és tegyük bele a csokoládé darabokat.

  • Egy-két adag ital jó, a többi felesleges, sõt árt

    New York - Állatkísérletek igazolták, hogy kevés-közepes mennyiségû alkohol hatására jó érzést keltõ anyag, endorfin szabadul fel az agyban, a nagyobb alkoholmennyiség azonban növeli a szorongást - közölték kanadai kutatók pénteken az Alcoholism címû szaklap online kiadásában. Christina Gianoulakis, a montreali McGill Egyetem pszichiátere és csoportja patkányokba fecskendezett sóoldatot, illetve különbözõ mennyiségû alkoholt. Megállapították, hogy kisebb vagy közepes alkoholadag hatására emelkedett a rágcsálók agyában a béta-endorfin nevû hormon szintje.

  • De Kuyper: több mint 300 éves családi történet

    A kezdetek

    Az 1965-ös év rendkívül fontos a De Kuyper számára. Ugyanis Petrus de Kuyper, a De Kuyper vállalat alapítója ekkor vette feleségül Anna Custurst a hollandiai Horst városkában. A vállalat mai vezetõje, Bob de Kuyper egyenes ági leszármazottja a cégalapító Petrusnak, a család tízedik generációjának képviselõjeként. Petrus gin és sör szállítására alkalmas fahordókat, kuipen-eket készített, így kötõdött a szeszesital iparághoz. A család elsõ szeszfõzdéjét fia, Jan vásárolta meg.

  • Újabb sörrekord - 65 fokos sört főztek Skóciában

    Újabb sörrekord - 65 fokos sört főztek SkóciábanIsmét megdőlt a sörerőrekord: 65 fokos szesztartalmút főztek Skóciában. A világcsúcs a Brewmeister nevű sörfőzdéjéé, bivalyerős termékének az Armageddon - döntő ütközet - nevet adta. Korántsem biztos azonban, hogy ez a sör lesz a végső, mármint az erőharcban. A viadalt pár éve egy szintén skót italgyár, a freserburghi BrewDog kezdte azzal, hogy 32 fokos sört főzött Taktikai Atompingvin (Tactical Nuclear Penguin) névvel. Nem sokkal később lepipálta a német Schorschbräu sörfőzde a maga 40 fokos italával.

  • Szexi koktélok: Sex on the beach, Pina Colada és az Orgazmus

    Szexi koktélok: Sex on the beach, Pina Colada és az OrgazmusMi is lehet jobb, mint egy hűsítő koktél a nyári melegben. Ha trendi akarsz lenni, akkor válaszd a legvadabb koktélokat a bárból! Unod a szürke hétköznapokat? Eleged van a munkából? Monoton az életed? Vedd fel a kedvenc ruhádat a legcukibb cipőddel, vigyél magadra egy kis sminket. Hívd fel a barátnőidet és menjetek, igyatok meg egy koktélt. Legyél trendi és bevállalós, válaszd a legmerészebb szexi koktélokat. Sex on the beach, Pina Colada, Orgazmus! Ne habozz, kérd ki, ami neked jár és élvezd estédet, a csajokkal!

  • Kevés alkoholt tartalmazó frissítõk meleg nyári napokra: a fröccs remek kánikula ellen

    Kevés alkoholt tartalmazó frissítõk meleg nyári napokra: a fröccs remek kánikula ellenA fröccsöt leginkább félliteres méretekben gondolkozzunk, és max 2-3 deci borral. Legjobb a kisházmester (4 dl szóda, 1 dl bor) a viceházmester (3 dl szóda, 2 dl bor) és a házmester (2 dl szóda, 3 dl bor), mégpedig valami jó könnyed reduktív fehérből vagy rozéból, este pedig sillerből. Nem bűn jégkockával inni, sőt. Itt egyébként bővebben minden le van írva. Nagy melegben kerüljük a tömény alkoholokat, mert fejreállás lehet a vége: a melegben egyébként is kitágult ereink az alkoholtól még jobban kitágulnak, ami hosszabb távon a szervezetünk összeomlásához vezethet!

  • Southern Comfort

    A likõrnek minõsülõ ital whiskey, barack,
    narancs, vanília, fahéj és cukor keverékének
    felhasználásával, titkos recept alapján született meg egy ír származású kocsmáros, Martin Wilkes Heron (1850. július 4. – 1920) fejében a Louisiana állambeli New Orleans-ban. M. W. Heron családja elõször New Yorkba, majd St. Louisba emigrált.
    Az 1874 óta gyártott likõr kezdetben a "None Genuine But Mine" illetve "Two per customer. No Gentleman would ask for more." üvegen megjelenõ szlogennel hozta forgalomba Memphisben.

  • A világ legdrágább koktélja

    A világ legdrágább koktéljaRitz Sidecar a párizsi Ritz szálló Hemingway nevű bárjában 515 dollár (95 ezer forint). A Guinness Rekordok Könyve ezt a koktélt tartja a világ legdrágábbjának, figyelmen kívül hagyva a gyémánttal díszített italokat. A Ritz Sidecar értékét a világ legrégibb konyakjának köszönheti, az 1830 Ritz Reserve Cognacnak, amely mellé Cointreau és egyetlen csepp facsart citrom is jár. A párizsi luxushotel oldalkocsija azért is különleges, mert az 1830-ból származó ital egyre jobban fogy növekvő népszerűsége miatt.

  • A pezsgõ minden ételhez és alkalomra illik - a franciák szerint

    Budapest - A magyarok jelentõs része csak szilveszterkor koccint pezsgõvel, ám léteznek olyan országok, ahol mértékkel fogyasztva bármikor és bármihez szoktak pezsgõt inni, és nemcsak aperitifnek vásárolják, hanem bor helyett a vacsora egész ideje alatt ezt isszák.

    Természetesen a franciákról van szó, akik nemzeti italuk számos fajtájához többnyire a megfelelõ ételt párosítják. Ha marad pezsgõ a szilveszteri buli után, a késõbbi felhasználáshoz érdemes megjegyezni az ott kialakult párosítási trendet.

  • Ezer dolláros vödör pezsgõkhöz

    Az ünneplésre mindig talál alkalmat az ember. Amikor esetleg mégsem, akkor is felbonthat egy finom palack pezsgõt, már csak az íze kedvéért is. A jó pezsgõhöz stílusos jeges vödör is jár, például egy Nakagawa Mokkougei által tervezett, ezer dolláros, fürdõ formájú japán dizájndarab.

    A színvonalas palackokhoz jár egy stílusos pezsgõhûtõ is, hogy ne a szokásos fémtartóba tegyük a jeget és a pezsgõt. Amennyiben elég szomjas a társaság (vagy a páros), az sem baj, ha két palack is elfér a vödörben.

  • Metaxa

    A Metaxát sokan görög brandynek tartják, de mind a gyártási eljárása, íze, fogyasztási javaslatai, karaktere alapján elkülönül a hagyományos brandyktõl. A Metaxa külön kategória önmagában.

    Spyros Metaxa görög úr 1880-ban úgy gondolta, hogy hatalmas lehetõség rejlik a mintegy 5000 éves hagyományokra visszatekintõ görög borkészítésben. Nemcsak jól értett a borokhoz, de kiváló üzleti érzékkel is rendelkezett. 1888-ban Piraeus-ban megalapította a Metaxa márkát.

  • Saját sörrel büszkélkedhet az Iron Maden

    Saját sörrel büszkélkedhet az Iron MadenA zenekar a legújabb prémium kategóriás angol sörként reklámozza az italt, melynek címkéjéről a banda legendás logója köszön vissza ránk. A brit rockerek Trooper\'s Ale nevű itala helyet kapott a Parlamentben egy konzervatív párti tag ajánlásával annak az egész országra kiterjedő kezdeményezésnek az apropóján, mely szeretné felkarolni a kicsi, független sörgyártókat, és megismertetni őket Anglia lakosságával. A banda frontembere mindig rajongott az angol sörökért, így nagyon örült a saját sör elkészítésének.

  • A mesterséges édesítőt tartalmazó italok fogyasztása nagyobb elhízás-kockázattal jár

    A mesterséges édesítőt tartalmazó italok fogyasztása nagyobb elhízás-kockázattal járA mesterséges édesítők összezavarhatják a szervezet energia-bevitelének ellenőrzését, aminek eredményeként a diétás ételek és italok fogyás helyett hízást eredményezhetnek – állítja egy szakértő. Más bizonyítékok szerint ezek az anyagok növelik a szívbetegség és a diabétesz kockázatát is. Susan Swithers, West Lafayette-i Purdue Egyetem professzora tette közzé véleményét az olyan gyakran használt édesítőszerekről, mint a szukralóz, az aszpartám és a szacharin. Ezen kívül nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegség és a metabolikus szindróma kockázata.

  • Egy bor illata

    A bor illata legalább olyan univerzumot jelent, mint azok az élmények, melyeket egy szép bor a szánkban vált ki. Azonban ha szaglászni akarjuk a bort - és miért ne akarnánk - elõször is egy megfelelõ pohárra van szükség. Ahogy a szemrevételezéskor ezt már kikötöttük. Egy jó bornak talpas pohár kell, nem is akármilyen. És miért innánk rossz borokat? Ahhoz aztán tényleg túl rövid az élet. Ne szagolgassuk hosszan a bort. Az orrunk úgysem bírja. Mármint túl sokáig érzékelni az illatokat. Hamar kifárad. Szippantsunk bele párszor jó mélyen a pohárba, majd várjunk legalább fél percet.