A páratlanul eredeti döntésnek köszönhetően jócskán csökkent a hajókon a fedélzeti feszültség, de néha a létszám is, hiszen drámaian sok kótyagos tengerész esett a tatról a vízbe.
Noha a maró ízű ital kiváló fájdalomcsillapítónak bizonyult a kisebb tengeri műtéteknél, a hajózók egészségének és életének védelmében 1850-ben a fejadagot a felére csökkentették, majd az amerikaiak 1862-ben, a hagyományaikhoz jóval hűbb angolok 1970-ben végleg eltörölték.
Az első rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fűződik.
A matrózaiért aggódó kapitány vezette be a napi rumadag vízzel hígítását 1:4 arányban. Sőt az ihatóbbá tétel érdekében javasolta citrusok használatát is a keverékhez. A matrózok már az alkotó életében csodálattal adóztak neki, hiszen – noha nem tudtak róla – a nedűbe juttatott C-vitaminnak köszönhetően a skorbut ellen is hatásos volt a védőital.
A hálás matróznép el is nevezte grognak, Sir Edward Vernon beceneve után, mert maguk közt csak Old Grognak hívták, a gúnynevet a kapitány által gyakran hordott durva, grogram kabát miatt akasztották rá. Persze a cukornádat a nagy tengeri felfedezések előtt is ismerte az emberiség. Már az ókorban termelték, sőt Kínában és Délkelet-Ázsiában erjesztett italt is készítettek belőle.
A magas cukortartalmú nád igazi karrierje viszont akkor kezdődött, amikor Amerika felfedezése után az első telepesek a karibi szigetvilágban létrehozták hatalmas ültetvényeiket.
Az olcsó afrikai munkaerővel pár évtizeden belül megkezdődhetett a jó minőségű és nagyüzemi méretű cukornádtermesztés és cukorgyártás. Azóta is ez a térség adja a legjobb minőséget, elsősorban Jamaica, Puerto Rico, Martinique és Kuba, nem csoda, hogy a csúcsrumok ezekről a szigetekről kerülnek a bárpultokra.
Mind közül Kuba emelkedett a legmagasabbra a termelt mennyiség és a nemzetközi ismertség tekintetében, nem kicsit az amerikai alkoholtilalom idején bevezetett szeszturizmusnak köszönhetően.
Pedig a rumkészítés nem is olyan bonyolult dolog. A frissen learatott cukornádat először kipréselik.
Az egyszerűbb eljárás szerint a cukornád levét közvetlenül erjesztik, majd desztillálják, míg a macerásabbnál a nádléből előbb kinyerik a cukor nagy részét, utána a visszamaradó, nagyjából negyvenszázalékos cukortartalmú melaszt erjesztik és desztillálják.
Aki markáns, aromásabb párlatot szeretne előállítani, az a szakaszos, aki simább, könnyebb italt akar nyerni, az a folyamatos lepárlást választja. Az elsőnél némiképp alacsonyabb, a másodiknál magasabb alkoholfokú szesz keletkezik.
Az így nyert italt (spanyolul: aguardiente) tisztítás, szűrés után a maestro ronerók, a „rumkeverő mesterek” házasítják, és vagy azonnal palackozzák, vagy tölgyfa hordós érlelésnek vetik alá. Noha a környékre jellemző magas külső hőmérséklet miatt jelentős mennyiség párolog el évente a hordókból, az érlelt változat nemcsak a fogyasztóknak, hanem a készítőknek is közelebb áll a szívükhöz, elsősorban amiatt, hogy a 15–25 éves palackokat igencsak borsos áron mérik. Mivel a legkedveltebb koktélok többségében rum az alapanyag, a bárokban megannyi névvel találkozhatunk. Havana Club, Captain Morgan, Bacardi, Appleton, Mount Gay, Barbancourt, Saint James, Demerara, hogy csak a leghíresebbeket említsük. Megannyi változatuk között elsősorban a színük alapján tudunk eligazodni.
Az áttetsző párlat a white, blanco vagy silver nevet viselheti, a rövid időre fahordóba kerülő verziók a gold vagy oro nevet kapják.
A sötét, barnába forduló rumok jellemzője a testes, aromás íz és illat, amely a hosszú, legalább hét-nyolc éves, hordós érlelés eredménye, a címkén az añejo felirat utalhat rá. Külön kategóriát képeznek az ízesített (spiced) rumok, elsősorban goldból készítik őket fűszerezéssel.
Az első rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fűződik.
A rum a koktélok alapja, de az a legény, aki tisztán issza. A brit haditengerészetnél például ez volt a napi betevő, a rumos koktélokat is egy admirálisnak köszönhetjük, a minőségi rumot pedig a karibi klímának. Zóna-rumkörkép, csak tisztán.
Az óceánok uraként ismert brit haditengerészet már az 1600-as években bevezette, hogy minden 18 év feletti tengerésze sör helyett naponta kétszer egy bögre nyolcvanszázalékos rumot kapjon. A páratlanul eredeti döntésnek köszönhetően jócskán csökkent a hajókon a fedélzeti feszültség, de néha a létszám is, hiszen drámaian sok kótyagos tengerész esett a tatról a vízbe. Noha a maró ízű ital kiváló fájdalomcsillapítónak bizonyult a kisebb tengeri műtéteknél, a hajózók egészségének és életének védelmében 1850-ben a fejadagot a felére csökkentették, majd az amerikaiak 1862-ben, a hagyományaikhoz jóval hűbb angolok 1970-ben végleg eltörölték.
Az első rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális (1684–1757) nevéhez fűződik. A matrózaiért aggódó kapitány vezette be a napi rumadag vízzel hígítását 1:4 arányban.
Sőt az ihatóbbá tétel érdekében javasolta citrusok használatát is a keverékhez. A matrózok már az alkotó életében csodálattal adóztak neki, hiszen – noha nem tudtak róla – a nedűbe juttatott C-vitaminnak köszönhetően a skorbut ellen is hatásos volt a védőital.
A hálás matróznép el is nevezte grognak, Sir Edward Vernon beceneve után, mert maguk közt csak Old Grognak hívták, a gúnynevet a kapitány által gyakran hordott durva, grogram kabát miatt akasztották rá.
Persze a cukornádat a nagy tengeri felfedezések előtt is ismerte az emberiség. Már az ókorban termelték, sőt Kínában és Délkelet-Ázsiában erjesztett italt is készítettek belőle.
A magas cukortartalmú nád igazi karrierje viszont akkor kezdődött, amikor Amerika felfedezése után az első telepesek a karibi szigetvilágban létrehozták hatalmas ültetvényeiket. Az olcsó afrikai munkaerővel pár évtizeden belül megkezdődhetett a jó minőségű és nagyüzemi méretű cukornádtermesztés és cukorgyártás.
Azóta is ez a térség adja a legjobb minőséget, elsősorban Jamaica, Puerto Rico, Martinique és Kuba, nem csoda, hogy a csúcsrumok ezekről a szigetekről kerülnek a bárpultokra. Mind közül Kuba emelkedett a legmagasabbra a termelt mennyiség és a nemzetközi ismertség tekintetében, nem kicsit az amerikai alkoholtilalom idején bevezetett szeszturizmusnak köszönhetően. Pedig a rumkészítés nem is olyan bonyolult dolog. A frissen learatott cukornádat először kipréselik. Az egyszerűbb eljárás szerint a cukornád levét közvetlenül erjesztik, majd desztillálják, míg a macerásabbnál a nádléből előbb kinyerik a cukor nagy részét, utána a visszamaradó, nagyjából negyvenszázalékos cukortartalmú melaszt erjesztik és desztillálják.
Aki markáns, aromásabb párlatot szeretne előállítani, az a szakaszos, aki simább, könnyebb italt akar nyerni, az a folyamatos lepárlást választja. Az elsőnél némiképp alacsonyabb, a másodiknál magasabb alkoholfokú szesz keletkezik.
Az így nyert italt (spanyolul: aguardiente) tisztítás, szűrés után a maestro ronerók, a „rumkeverő mesterek” házasítják, és vagy azonnal palackozzák, vagy tölgyfa hordós érlelésnek vetik alá.
Noha a környékre jellemző magas külső hőmérséklet miatt jelentős mennyiség párolog el évente a hordókból, az érlelt változat nemcsak a fogyasztóknak, hanem a készítőknek is közelebb áll a szívükhöz, elsősorban amiatt, hogy a 15–25 éves palackokat igencsak borsos áron mérik.
Mivel a legkedveltebb koktélok többségében rum az alapanyag, a bárokban megannyi névvel találkozhatunk. Havana Club, Captain Morgan, Bacardi, Appleton, Mount Gay, Barbancourt, Saint James, Demerara, hogy csak a leghíresebbeket említsük.
Megannyi változatuk között elsősorban a színük alapján tudunk eligazodni. Az áttetsző párlat a white, blanco vagy silver nevet viselheti, a rövid időre fahordóba kerülő verziók a gold vagy oro nevet kapják.
A sötét, barnába forduló rumok jellemzője a testes, aromás íz és illat, amely a hosszú, legalább hét-nyolc éves, hordós érlelés eredménye, a címkén az añejo felirat utalhat rá.
Külön kategóriát képeznek az ízesített (spiced) rumok, elsősorban goldból készítik őket fűszerezéssel. Aki pedig már eligazodik a színek alapján, az előbb-utóbb a területenként, érlelésenként, párlóüzemenként, cégenként eltérő aromákat is felfedezheti.
Így jelenik meg a kóstoláskor először a melasz, a vanília, a karamell és a szegfűszeg aromája, majd a fahéj, a pörkölt magvak és akár az ananász is.
Aki inkább koktélokba keverve szereti, az a világos rumokat a Daiquiriben, a Bacardiban, a Piña Coladában, a Mojitóban és a Cuba Librében keresse, míg a testesebb, sötétebb fajtákat a Mai Taiban, a Planters Punchban, a Scorpionban vagy a Zombie-ban.
 |
Az első rumos koktél elkészítése is a brit haditengerészethez, pontosabban Sir Edward Vernon angol admirális nevéhez fűződik.
